MENÜ
  • Leszerepelt Lohan

    Nem jöttek be a poénok a zűrös múltról.

    Bár a színésznő próbálta viccekkel és poénokkal feldolgozni zűrös múltját, melyben nagy szerepe van az alkoholnak, drogoknak és börtönnek a Saturday Night Live műsorában, a közönsének nem igazán tetszett Lohan szereplése a műsorban.

    A szombat este nagy nap volt Lohan életében, hiszen végre visszatérhetett a képernyőre, új esélyt kapva arra, hogy tisztára mossa a bőven piszkos imidzsét. A színésznő próbált poént csinálni problémás múltjából, de a kritikusok szerint ez nem nagyon jött össze.

    A 25 éves sztár nem csak fáradtnak és kicsit pufinak tűnt a néhány perces kisfilmekben, de még a szövegét sem tudta rendesen megtanulni. A börtönben töltött idejéről szóló jelenetben például kártyákra támaszkodott, hogy minden szó a helyén legyen. Az amerikai kritiksok ezek után nem is kímélték Lindsayt, akit rögtön ki is neveztek a műsor idei legrosszabb vendégszereplőjének. Pedig ugyebár csak március van.

    A komikus Joan Rivers Twitterén keresztül adott kemény kritikát a fiatal sztárnak: “Lindsay Lohan annyira rossz volt a mai SNL-ben, hogy a bíróságnak vissza kellene őt küldeni a rehabra, de ezúttal színészórákra!

    Egy biztos, Lindsay más fogadtatásra számított azzal kapcsolatban, hogy poénkodik saját múltján:

    “Nem akarom, hogy az emberek meg legyenek ijedve a témától. Megteszem, amit meg kell tennem és élvezni fogom és a lehető legjobbat fogom nyújtani!”

    A színésznő mellesleg elmondása szerint mára megjavult és tényleg feladott a bulizós élettel:

    “Már nem érzem magaménak a bulizást. Néhány hónapja elmentem bulizni egy barátommal és kényelmetlenül éreztem magam. Nem azért, mert kísértést éreztem, egyszerűen csak ugyanolyan volt az egész, mint régen. És már nem mulatságos számomra. Otthonülősebb lettem. És élvezem.”

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Nyit a Dürer Öböl a Lupán

    Bulvár
    jún. 5., péntek

    Ma nyit a Lupa Drive-in Autósmozi

    Bulvár
    jún. 4., csütörtök

    Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok

    Bulvár
    máj. 26., kedd

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon