MENÜ
  • Lego-űrhajó a sztratoszférában

    A fiatal fiú saját űrhajóját küldte az űrbe

    Raul Oaida, egy tizennyolc éves, csillagászatot és űrkutatást kedvelő fiú, legoból épített egy űrhajó-replikát. A darabokat építés közben gondosan összeragasztotta, hogy aztán egy héliummal töltött léggömbhöz erősítve az űrbe küldje.

    Az építményhez GPS-rendszert és egy apró kamerát is rögzített, hogy követni tudja útvonalát. A videón jól látszik, ahogy a modell felkapaszkodik a felhőkön, majd hirtelen emelkedni kezd a sztratoszféra határa felé. 22 km-es magasságnál azonban megáll, egy ideig utazik az űrben, majd lassan süllyedni kezd.

    Végül az űrsikló az eredeti, németországbeli levegőbe bocsájtási pontjától 300km-re egy mezőn landolt, mintegy három órával később, egyetlen karcolás nélkül.

    Míg az Amerikai Egyesült Államok körülbelül 124 milliárd dollárt költ egy-egy sztratoszférába történő objektum felküldésére, Oaida kísérlete ezzel szemben alacsony költségvetésűnek is mondható, hiszen mindössze 1600 dollárjába került.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon