MENÜ
  • Lánya kiskorú pasijának szült gyereket

    Lánya 16 éves barátját rontotta meg, majd gyereket is szült neki egy nő az egyesült államokbeli Santa Annaban.

    A 32 éves Mayra Gonzalez körülbelül fél éven át folytatott tikos viszonyt tinédzser lánya kiskorú udvarlójával. A hírek szerint legalább hat alkalommal közösültek egymással, az orális szexet is beleértve.

    A bűnös viszonyt a nő szomszédjai vették észre, akik értesítették a fiú szüleit. A felháborodott apa elment a rendőrségre, és feljelentette Gonzalezt. Kissé elkéstek ugyan, mivel akkor már megfogant közös gyermekük, egy kisfiú.

    “Letartóztatásakor a nő ártatlannak mondta magát, és azt hangoztatta, hogy szerelmes a fiúba. Ezzel együtt azonban tisztában volt azzal, hogy egy kiskorúval folytat viszonyt, ami törvénybe ütközik” – nyilatkozta Anthony Bertagna, a helyi rendőrkapitányság szóvivője. Gonzalez ellen pénteken emelnek vádat. Ha elítélik, 7 év 8 hónap börtönbüntetésre számíthat – adta hírül a helyi televízió hírportálja.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon