MENÜ
  • Lángoló testtel tüntetett

    A tibeti emigráns szörnyű kínhalált halt.

    Hu Jintao kínai elnök közelgő indiai látogatása ellen ment a tiltakozás, amikor egyik férfi úgy fejezte ki ellenszenvét, hogy élete is ráment. Felgyújtotta saját magát, és addig szaladt oda-vissza a tiltakozók között, míg halálra nem égett. A fotósoknak sikerült megörökíteniük azt a pillanatot, mikor a tiltakozó férfi óriási kínok között, lángoló testtel rohan.

    Bár nekünk idegen lehet az efféle tüntetés, vannak országok ahol teljesen megszokott ilyen szélsőségesen kinyilvánítani a nemtetszést. Az elmúlt egy évben csak Tibetben több mint kéttucatnyi ember égette el magát. Az önégetések azonban Kína területén kívül is folytatódnak a tiltakozók között.

    A közelmúltban a nyilvános öngyilkosságok kapcsán a kínai kormányfő, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) két alkalommal is megszólalt. “Testvéreknek” nevezte a tibetieket és szomorúságát fejezte ki a fiatalok tette miatt. Egyben kijelentette, hogy Tibet és a tibetiek lakta tartományok Kína részei. A kínai hatóságok szerint a Tibet Kínától való elszakítására törekvő külföldi erők állnak az esetek mögött. A hivatalos kínai vélemény szerint a többségükben fiatal buddhista szerzeteseket fanatizálják, csak hogy a “tibeti kérdés” napirenden maradjon.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon