MENÜ
  • Lakáskocsma

    Nem is volt olyan rég, mikor először rendelet tiltotta meg hazánkban, a kocsmákban és szórakozóhelyeken a dohányzást.

    A törvény már január 1. óta él, de még nem büntetik a tilosban dohányzókat, erre majd csak egy hónap múlva kerül sor. Addig vannak kocsmák, ahol elnézik a bagózást, vannak viszont, ahol nincs mese és kiküldik, aki rágyújt fedett területen. A nagy dohányosok pedig addig se restek kibúvókat és kiskapukat keresni az őket korlátozó törvény alól. Főleg addig, míg ilyen rossz az idő. Vannak helyek, ahol lefedik a terasz részt, így próbálnak kibújni a kiskapukon, vannak viszont, akik nagyobb tettekre szánták el magukat.

    Egy budapesti barátokból álló társaság például kitalálta a lakáskocsma ötletét. A hely, magántulajdonban van így nyugodtan el lehet szívni pár szál cigit, a szolgáltatások hiányát pedig futárszolgálatokon keresztül pótolják. A találékony tulajdonos elmondta, hogy nekik is megérje fenntartani a helyet, persze azokat a futárszolgálatokat preferálják, akikkel megegyeztek, de ezen kívül a hely teljesen szabadon működik és minden dohányozni vágyó előtt nyitva áll.

    Forrás: Origo

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon