MENÜ
  • Különleges előzenekar melegíti be az Anastacia koncert közönségét

    Hamarosan nyereményjáték koncertjegyekért!

    Anastacia koncertjéről már ezelőtt is sokat hallhattunk, hiszen megjelentek hírek, miszerint az aranytorkú énekesnő több dalát is a Magyar Virtuózok zenekarának kíséretében fogja előadni. Az is napvilágot látott, hogy Király Viktor lesz Anastacia duett partnere, akivel egy dalt biztosan el fog énekelni a koncerten.

    anastacia

    És ez még nem minden! Anastacia-nak, aki immáron harmadik alkalommal látogat el Magyarországra 11 éven belül, egy igazán különleges előzenekara lesz. A 2015. december 21-én debütált Vasovski Symphonic jelenik majd meg a színpadon, egy 28 fős zenekarral és a Vasovski Symphonic már jól ismert neveivel, Kollányi Zsuzsival, Harót Balázzsal, Németh Zsolttal, Koós-Hutás Áronnal, Herold Péterrel és a lemezjátszók mögött Mr. Vasovskival! Az elektronikus zenék karmestere természetesen a produkció névadója, Mr. Vasovski lesz, a zenekart pedig – akárcsak a decemberi szuperkoncerten – Werner Gábor irányítja majd karmesterpálcájával.
    Méltó felvezetést kap tehát a világ egyik legnagyobb hangjával rendelkező énekesnője, Anastacia, aki az Ultimate Collection turnéja keretén belül lép színpadra az Arénában.
    Egy igazán komplett élménycsomagot kapnak majd az érdeklődők, hiszen akik már türelmetlenül várják a következő Vasovski Symphonicot, azok egy 30 perces kiskoncertet bulizhatnak végig, utána pedig érkezik Anastacia
    A decemberi koncert után egyetlen negatív kritikát kapott Vasovski Symphonic, ez pedig a tánctér hiánya volt. Most ezt orvosolják a szervezők, a küzdőtér álló, így nem kell visszafogni magukat a táncolni vágyóknak.

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten