MENÜ
  • Kulisszatitkok az eurovíziós elődöntőről

    Nem árultak meglepetést a szervezők azzal, hogy a tavalyi nyertest, Loreent is meghívták a műsorba. Mivel az énekesnő a gyermekek mellett kampányol, velük is fog fellépni...

    A produkció próbáját riporterünk, Laci már láthatta Malmőben és elmondása szerint “hátborzongató élmény lesz végignézni a produkciójukat”.

    A műsor mindenesetre bővelkedni fog a poénokban, hiszen a műsorvezető, Petra Svédország egyik ismert humoristája.

    Egyik csípős poénját pedig nem másnak, mint az újságíróknak fogja célozni, akik sokat panaszkodnak az északi ország áraira. Petra üzenete rövid lesz feléjük, de csípős:

    “Norvégia még drágább”.

    Az elődöntő során Looren minden dal előtt vissza fog köszönni, még a 2,43 méter magas ukrán óriási produkciójánál is, aki a sajtó szó szerinti nagy kedvence.

    A legnagyobb esélyes a holland , bár egyedüliként ő nem jelent meg a nyitóceremónián, sportbalesetre hivatkozva. Ez akár még jó előjel is lehet számára – tavaly egyedül Loreen volt, aki folyamatosan bujkált a sajtó elől.

    Laci még egy érdekes kulisszatitkot elárult a mai elődöntőről:

    “Az idei Eurovízióban közel akarják hozni az embereket a produkciókhoz, így egy hatalmas össznépi táncra is  számíthatnak a nézők, és Loreen tavalyi havazása természetesen itt is megjelenik majd!”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon