MENÜ
  • Közös dallal készül Stone és Zámbó

    Keresztes Ildikó egykori mentoráltjai úgy döntöttek, hogy közös erővel próbálják felhívni magukra a figyelmet.

    Egészen meglepő okokból híján van a felkéréseknek mindkét X-Faktoros. Ám rájöttek, hogy egymásra még számíthatnak, így közös számon dolgoznak, hogy azzal érjék el a vágyott elismerést.

    “Krisztián eljött hozzám, megmutattam neki egy-két számot, amit együtt énekelhetnénk. Tetszettek neki, és már a megvalósításon gondolkozunk – mesélte Stone. – A mostani helyzetben sokunknak gondja van a fellépésekkel, de nem adjuk fel. Sokan támadnak ezért, de én tökéletesen bízom Krisztiánban. Nem dolgoznék vele együtt, ha nem tartanám jó énekesnek.”

    Egyébként az egykori versenyző egyedül is boldogul, a héten készítik el Kösz, már jól vagyok című számának videoklipjét.

    Krisztián is jó ötletnek tartja az együttműködést, mert őt sem halmozzák el felkérésekkel.

    “Számomra most az a legfontosabb, hogy olyan slágert írjak, amelyben igazán megmutathatom magam. Sok előítélet született velem kapcsolatban, ezeket szeretném eloszlatni. Már megkerestem Rakonczai Viktort, akivel szívesen dolgoznánk együtt, de még jobban meg kell ismernünk egymást .”

    Hozzátette, hogy tavasszal jelenik meg az önéletrajzi könyve. Valószínűleg ugyanolyan nagy sikere lesz, mint a közös produkciónak.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon