MENÜ
  • Kórházból ment bulizni a sztár – pórul járt

    Súlyos állapotban került kórházba Lil Wayne.

    Az amerikai rapper egy Los Angeles-i kórház vendégszeretetét élvezte, de onnan egy nap múlva hazaengedték. Nem kellett volna. Másnap ugyanis eszméletlenül találtak rá a zenészre, miután végigbulizta az estét.

    A hírek szerint a harminc éves rappernek nem tett jót, hogy kiengedték a kórházból, mert rögtön bulizni ment. Testőrei találtak rá eszméletlen Lil Wayne-re, akit azonnal az intenzív osztályra szállítottak. Gyomrát többször is át kellett mosni, hogy a drogok kiürüljenek belőle.

    A zenész 1982-ben született, kilencévesen kezdett el zenélni, tavaly pedig megdöntötte Elvis Presley rekordját. A Billboard százas listáján ugyanis a Királynak 108 dala került fel, míg Lilnek eggyel több.

    Lil Wayne közösségi oldalán azt üzente rajongóinak, hogy jól van, míg szóvivője úgy fogalmazott: Lil “felépülőben” van.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon