MENÜ
  • Koporsóban ébredt az „elhunytnak” hitt örömlány

    A nő munka közben halálozott el, viszont amikor a hatóságok elvitték volna holttestét a helyszínről, megdöbbentő dolog történt.

    A lány Zimbabwe tartományban egy hotelben tette a dolgát, amikor váratlanul „meghalt”. Teste kihűlt, ezért a hatóságok egyértelműen halottnak gondolták. Viszont meglepő módon, amikor a rendőrök elszállították volna élettelen testét, felült és azt kiáltotta: „megakarnak ölni”.

    Az hír terjedésével már korábban a helyszínre sereglettek a helyi lakosok, akik a történteket látva egymást taposva menekülni kezdtek. A nagy rémület következtében sokan elestek, és meg is sérültek. „Olyan volt, mintha egy filmet néznék” – mondta el az egyik szemtanú.

    A rendőröket is ugyanúgy meglepte az eset, ők azonban sikeresen megőrizték hidegvérüket. Megnyugtatták a halálból visszatérő prostituáltat, majd hívták egyik hozzátartozóját, aki hazavitte.

    Forrás:Hír24

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon