MENÜ
  • Kökény Attila megcsalja a feleségét?

    A ValóVilág egykori játékosa, Frenki, azaz Jámbrik Ferenc hűtlenséggel vádolja Kökény Attilát.

    A valóságshow-hős szerint volt barátnője, Szilvia a megasztáros énekessel kezdett viszonyba. Ezt a legnépszerűbb közösségi oldalon is megosztotta, mellékelve Kökény Attila Nincs semmi másom című slágerét. Ehhez a következő szöveget fűzte: „Hát, eddig ez volt a kedvenc számom, de Attilában és az exemben is csalódnom kellett, mivel megtudtam, hogy kef…nek!”. Frenki állítja, hogy a hír igaz, nem csak feltételezés. Hozzátette azt is, hogy mennyire sajnálja Kökény feleségét, Arankát.

    Természetesen az énekes sem maradt szótlan az ügyben. Meglepve hallotta, hogy milyen pletykákat terjesztenek róla.

    „Ismerőseim értesítettek arról, hogy Frenki hűtlenséggel vádol az egyik közösségi oldalon engem. Mivel nincsenek titkaim Aranka előtt, ezért együtt ültünk le a gép elé, és néztük meg a kiírást. Nem foglalkozom mások magánéleti dolgaival, de úgy látszik, hogy ők előszeretettel foglalkoznának az enyémmel” – mesélte Kökény.

    Kiderült, hogy Frenki arra alapozta elképzeléseit, hogy volt barátnőjét többször is látta Kökény Attila koncertjein, ahol többször is beszédbe elegyedtek. Bár az énekes nem tett semmilyen félreérthető gesztust, arról ő is beszélt, hogy néhány évvel ezelőtt megcsalta a feleségét. Reméljük, most nem ez a helyzet.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon