MENÜ
  • Kockás zászló: Michelisz Norbi a dobogón

    Egy sima, egy fordított a Slovakiaringen

    Jó kis hétvégét tudhat maga mögött magyar WTCC-s pilótánk. A szezon harmadik versrenyhétvégéjét a szomszédban, a Slovakiaringen rendezték s a helyszínre érkező magyar szurkolók kabalájává váltak Norbinak. Taroltak a Hondák az időmérőn, a warm up is az övék volt, az első futamon pedig dobogóra állhatott Norbi.

    Az időmérő első 20 perces etapja tegnap fél négykor vette kezdetét, ahonnan a leggyorsabb 12 jut tovább a második felvonásba. Ez Norbinak idén még nem sikerült, de úgy tűnik, a Honda feltámadt alatta és bevitte a Zengő Motorsport pilótáját a Q2-be. Az első etap egyébként nem telt eseménytelenül, néhány perccel a kezdés után már piros zászlóra volt szükség, mert Darryl O’Young leamortizálta a BMW-jét. Fél órás szünet után folytatódhatott a slovakiaringi időmérő, de megérte várni a folytatásra, mert a három Honda a legjobb négy között jutott tovább. A második etap 10 perces volt, ahol az volt a kérdés, hogy Norbi tavalyi pole-ja után idén ki indulhat első helyről a vasárnapi futamon. A magyar szurkolók nemcsak hogy szerencsét hoztak a hondásoknak, a Zengő Motorsport év eleji döcögése után fantasztikus teljesítményt nyújtott magyar versenyzőnk, 3. helyre kvalifikált, így a futam sorrendje Tarquini, Monteiro és Michelisz volt.

    A negyed órás warm upon a futam előtt is Norbink volt a leggyorsabb. Az időmérőn rommá tört BMW-t az éjszaka folyamán a szerelők összerakták, így kissé még füstösen, de ment. Öt perc után Tom Chilton is a gumifalban kötött ki, munkát adva a chevrolet-s szerelőknek is a délutáni futamig. Norbi szilárdan állt az élen az utolsó hajrában is, bár ezért még pontot nem kapott, viszont sikerült megalapoznia a jó hangulatot a versenyre.

    Nagyon sok magyar szurkoló látogatott ki a napfényes Slovakiaringre, pláne a szombati időmérő után. A rajtnál a sorrend nem változott, elöl a két márkatárs, majd Norbi mögött az egész had, mind az élre törve. Tarquini, Monteiro, Michelisz és Muller a harmadik kör elejére jókora előnyre tett szert, Chilton pedig ismét a kavicságyat látogatta. Nem csak ő volt az egyetlen, akinek szűknek bizonyult a pálya, Rob Huff és Mikhail Kozlovskiy is szélesebbre vette egyszer-kétszer. Tarquininek egy kicsit sikerült meglépnie, ám a hibátlan vezetésnek és fékezéseknek köszönhetően a sorrend egészen a leintésig nem változott. Bár a végén Norbi már Monteiro nyakán volt, mégsem akart semmi meggondolatlanságot elkövetni, inkább a biztos harmadik hely. A monzai és marrakechi balszerencse után első Hondával szerzett dobogója egy győzelemmel is felér.

    A slovakiaringi napnak még ezzel nem volt vége, nem sokkal ezelőtt fejeződött be a második futam, ahol Norbi a 8. helyről indulhatott.

    Az állórajt miatt Tom Coronel indulhatott az élről, mögötte Oriola és Nash. Utóbbi kissé elrontotta a rajtot, így Coronel és Oriola mögé Huff feljött a harmadik helyre. Néhány körrel később Norbi is előrébb lépett, megelőzve D’Aste BMW-jét.

    Az ötödik kör után Oriola balszerencséje miatt sokan elmentek mellette, Tarquini és Muller pedig kissé össze is értek, de mindketten megúszták épségben. Három körrel a vége előtt a második helyért folyt a nagy harc Huff, Muller, Tarquini és Monteiro között, Coronel pedig magabiztosan vezetett.

    Az utolsó körig jól ment Norbi, ám úgy tűnik, a Zengő Motorsport kisördöge újra megtréfálta a technikát, Michelisz autója lassulni kezdett, így utolsó célba érkezőként a 21. pozícióban intette le a kockás zászló. Úgy tűnik, a szervó hibásodott meg.

    Sokáig a következő futamra sem kell várni, jövő hétvégén a Zengő Motorsport és Norbi hazai versenye következik a Hungaroringen!

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon