MENÜ
  • Kockás zászló: Maláj hőség eső nélkül

    A megbízhatóság, gyorsaság, jó abroncs- és üzemanyaggazdálkodás volt a győzelem kulcsa Malajziában.

    Malajzia, hőség és magas páratartalom. Két dolog, amivel minden pilótának egyformán kell megküzdenie és nincs olyan abroncs vagy beállítás, ami segítene a helyzeten. A tegnapi időmérőn esőből sem volt hiány, nem is tudták időben elkezdeni a monszuneső miatt, de úgy háromnegyed óra múlva a pálya körülményei javultak és elkezdődhetett a móka. Volt esőgumi, inter, sőt még slick is, autótörés és sérülés, Alonso felfüggesztése eltörött, amit a villámgyors Ferrari szerelők percek alatt megjavítottak. A pole-t Lewis Hamilton szerezte meg, ezzel beérte a legendás Jim Clarke-ot rajtelsőségben, sőt ő lett a legtöbb első rajtkockát szerző brit. Mellőle indult Sebastian Vettel, majd a Mercedes szendvicset bezárja Rosberg a harmadik helyen, de ott leselkedett a 4.-en Alonso is.

    sepang-circuit

    20 perccel a rajt előtt is esernyőt tartottak a pilóták felé, bár nem az égi áldástól hivatott az megvédeni, hanem a perzselő napot. Egyszer fenn, egyszer lenn, nem tudni még ezen a ponton, bejön-e a Red Bull tegnapi esőtánca.

    Egyperces megemlékezésre is összegyűlt a maláj F1 napraja-nagyja negyed órával a rajt előtt, hogy tiszteletüket fejezzék ki az eltűnt maláj utasszállító és szeretteik iránt. Élőben meghallgathattuk a maláj himnuszt is, amit valószínűleg díjátadón egyhamar nem fogunk. Minden autó felsorakozott a rajtrácsra, csak Sergio Perez rostokol a boxban, kérdéses egyáltalán, hogy el tud-e indulni.

    Kialudtak a lámpák, gyerünk fiúk! Hamilton megtartotta elsőségét az első kör után, csapattársa, Rosberg követte, Vettelt megelőzte Ricciardo, Alonso pedig így visszacsúszott az ötödik helyre. Raikkönent néhány kanyar után sorra előzte meg a mezőny, mire egy rádióbejátszásból kiderült, hogy szép kis deffektet kapott, amikor Magnussennel összeértek, vizsgálják az esetet. Maldonado megint akciózott hátul, Jules Bianchival járatta meg a kavicságyat. Nem maradt vizsgálat nélkül az eset, Bianchi öt perces Stop and Go büntetést kapott, Maldonado versenyének pedig vége 8 kör után. Magnussen első vezetőszárnya cserére szorult, alig jött vissza a pályára, közölték vele, hogy a Raikkönennel való esete miatt ő is öt másodperces kiállásos büntetést kapott.

    A Pirelli három kiállást javasolt a nagy hőségben, közepes és kemény keverék közül választhatnak a csapatok. Jöttek is ki szépen sorban.

    Szegény Raikkönen még mindig a mezőnyt kergeti, miután a futam eleji kényszerű kerékcseréje során mindenki megelőzte. Nagy nehezen áthámozta magát Verge-en, aki nemsokára kiállt, autóját be is tolták a garázsba, számára véget ért a verseny. Raikkönen újra utolsó.

    Lassan a verseny felénél már várjuk, hogy történjék valami. Nem egyszer fordult már elő, hogy elszóltam magam, mennyire eseménytelen egy-egy futam és lám, egy-egy baleset vagy eső megkeverte a dolgokat.

    A pitwallon Christian Hornertől megtudhattuk, hogy Ricciardo autójában ismét elromlott az üzemanyag átfolyást mérő műszer, így az FIA által kapott adatokra hagyatkoznak. Az üzemanyag százalékos adataiból pedig kiderült, hogy a top 10-ből ő használta el eddig a legtöbbet.

    A 30. körnél úgy tűnik, közeledik az eső. Jó lesz ez… Raikkönen pedig egy valamire legalább jó ma, a pálya hátsó részéről jelentette, hogy kicsit már esik.

    Mondtam én. A 35. körben Adrian Sutil autója megállt az utolsó kanyar után, sárga zászló. A pályabírók gyorsan begyűjtik az ereklyéket:

    XPB_bb29d38d1467385e8ee4da3547a10b7e-3

    Gutierrez is kiállt, Ricciardo is fejét rázza a boxutca kijáratában, ahol megállt alatta a Red Bull. Vettel pedig panaszkodott, hogy Rosberg autójából vagy olaj, vagy víz távozik. Talán nekik is gondjuk van? Ricciardót visszatolják a boxba:

    ricciardo back

    Az utolsó 10 kör Button-Massa harcával telt, bár végül eredménytelenül, a brit állta a sarat a Williams pilótájával szemben. Az élmezőny az utolsó öt körre tartogatta harmadik kiállását. Alonso beérte a használt abroncsokon küszködő Hülkenberget, majd egy alkalmas pillanatban meg is előzte, előtte azért csatáztak egy kicsit a helyi közönség nagy örömére.

    A Williamsnél is kísérti Massát a “Faster than you”-ként elhíresült csapatutasítás, Bottast gyorsabbnak ítélte a csapat, így utasította Massát, hogy hagyja előzni. A 7. és a 8. helyen állnak. Massa jobb szeretné a pályán eldönteni, ki kapjon több pontot, de nem fogják érte otthon megdicsérni.

    Az utolsó körben Hamilton már lazíthatott, csapattársa, Rosberg és Vettel előtt, negyedikként Fernando Alonso hozta be a Ferrarit onnan, ahonnan indult. Mögöttük Hülkenberg, Button, Massa, Bottas, Magnussen és Kvyat kaptak pontot, 15 autó fejezte be a futamot.

    Újra vegyes érzésekkel zárom a hétvégét, örülök a Mercedesnek, a Red Bull még mindig nem eléggé megbízható, a Ferrari sem találta meg azt, amit keresett. A hang még mindig borzalmas és eshetett volna is. De hogy jót is mondjunk, láttunk néhány izgalmas előzést, talán az időmérő edzés még jobban megdobogtatta a szívem, mint a futam majd kétórája.

    Egy hét múlva Bahrein, ahol egy újabb villanyfényes futamot láthatunk.

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon