MENÜ
  • Kockás zászló: Magyar Nagydíj

    Végre nekünk is kijutott a jóból

    Magyar Nagydíj és Hungaroring. Van, akinek ennyitől borsózik a háta, van, akinek többet jelent holmi versenynél és versenypályánál. Ha azok közé tartozol, akik cikkünk megjelenése időpontjában még a pályán vagy már szerencsés esetben a HÉV-en lökdösődnek az óriási tömegben, akkor egészen biztos kijutott a hátborsókázásból, ha pedig otthon olvasod és még nem ígérted meg magadnak, mindenképp pótold, jövőre ki kell menned. Csak az nem szereti, aki még nem élte át egyszer sem, amikor a V8-as Ferrari elszáguld a célegyenesben és rezeg alattad a lelátó, hogy még az ereidben is erre a ritmusra áramlik a vér. Remélem, jövőre a V6-os turbó is hasonló élményekkel gazdagítja majd a nagyérdeműt.

    De térjünk vissza a földre. 2013. július 28-at írunk, Mogyoród közelében. A tegnapi időmérő edzés meglepetéseket hozott. Ha visszafelé haladunk, Sergio Perez csodálkozott a szokásosnál jobban az Alesi kanyarban, amikor McLarenje hátulja önálló életet élt a harmadik szabadedzés utolsó két percének elején és a gumifalat közelebbről nézhette meg, mint szerette volna. Két órával később viszont a szerelőknek kerekedett a szemük, hogy milyen gyorsan össze tudnak rakni egy autót, ha kell. Olyannyira, hogy a kis mexikói bejutott a Q3-ba a két órával azelőtt még sérült autóval és bár a 9. hely sem olyan rossz, még ígyis megverte a csapattárs világbajnokot, akinek a 13. rajtkockával kellett megelégednie. Újabb meglepetést okozott (vagy mégsem?) Romain Grosjean, akinek teljesítményén a nagyok is csak néztek, a pole-ért harcolt majdnem végig, amikor is jött a háromszoros világbajnok Vettel és a szokásos módon behúzta a legjobb köridőt. Már emelte volna magasba jól ismert ujját, amikor jött a következő meglepetés, Lewis Hamilton valahol talált egy kis egérutat és ellopta az első rajtkockát tőle. Így Hamilton-Vettel-Grosjean-Rosberg-Alonso-Raikkönen-Massa sorrendből vághattak neki a magyar versenypályának a Száguldó Cirkusz pilótái.

     

    A mezőnyből Pérez, Webber, Sutil, Button, Gutiérrez, Bianchi és Chilton indul a keményebb gumikon, a többiek a lágyat használják. A végén derül ki csak, melyik a jobb taktika.

    A rajtnál Hamilton simán eljött, Vettelt viszont Grosjean kívülről, Rosberg belülről támadta. A vb-éllovas végül maradt a 2. elyen. Rosberg Massától kapott, a német előbb a 3-as kanyarban ment ki, majd az 5-ösben koccant a brazillal, és visszaesett a 12. helyre. Grosjeannak a célegyenesben az őt balra kiszorító Vettellel, a 2-es kanyarból kijövet a külső íven támadó Alonsóval gyűlt meg a baja, de higgadt maradt, és megtartotta pozícióját. Végül az élen Hamilton, Vettel, Grosjean, Alonso,Massa, Räikkönen, Webber, Button, Ricciardo, Pérez sorrend alakult ki.

    A 8. körben kezdődtek a boxkiállások, Hamilton a 9.-ben állt ki, majd jöttek a többiek is. Vettel beragadt a közepesen keményen rajtoló Button mögé, Grosjean viszont folytatta, ugyanabban a tempóban, mint korábban, de a 13. körben történt kerékcseréje után is Hamilton, Button és Vettel mögé érkezett.  Webber állt az élen. Vettel a 17. körben keményen támadta Buttont, Grosjean pedig a lepattanóra várt. Két körrel később Vettel lemaradt Buttonról, Grosjean támadta, s Alonso is utolérte őket.  Vettel első légterelője megsérült, nem ma lesz a nap, amikor megszereti a Hungaroringet. Vagy mégis?

    Hamilton a 26. körben 13.3 másodperccel haladt Vettel előtt. A német lerázta Alonsót, akire jött fel a villámgyors Webber. Grosjean kanyarlevágását vizsgálták a sportfelügyelők. Button tőle szokatlan hangnemben, mérgesen szidta a franciát a rádión. Grosjean Massát támadta, a 4-es kanyarban kívülről meg is előzte. Szenzációs manőver volt ott, ahol nagyon veszélyes ilyen manővert indítani.

    Button a sikánban megelőzte tisztán Massát, és feljött a 7. helyre. Grosjeant a Massával szembeni előzéséért is vizsgálták, elhagyta-e a pályát. Grosjean áthajtásos büntetéssel sújtották a pálya elhagyása miatt. A sikán levágását és a Buttonnal történt koccanást a verseny után fogják kivizsgálni.

    A 40. kör végén Hamilton, Räikkönen, Vettel, Alonso, Grosjean, Button volt az elso  hat sorrend. A Pirelli szombaton a 14. és a 42. kört írta elő ideális kétkiállásos stratégiának, a Lotus ettől egy körrel tért el az első kiállással.

    Bottas Williamse leállt a célegyenes mellett, a kerítésnél, ahonnan nehéz volt elvontatni. Hamilton15.4 másodperccel vezetett Vettel előtt, Webber hátránya 21, Räikkönené 31 másodperc volt. Négyük közül a finnen kívül mindenkinek jönnie kellett még a boxba.

    Hamiltonaz 50. körben jött kerékcserére, éppen Webber mögé, de agresszív manőverrel már a 3-as kanyarban megelőzte az ausztrált, aki a kanyarból kijövet elhagyta a pályát védekezés közben.

    Alonso mögött Grosjean, Button,Massa, Rosberg, Pérez a sorrend a pontszerző helyeken, a mexikóitól 26 másodpercre van a 11. Maldonado.

    szöveg

    Vettel Räikkönen után eredt, az 58. körben egy másodopercre megközelítette. Webber az 59. körben állt ki a depóba, Alonso elé jött vissza. Nagy csata alakult Räikkönen és Vettel között a 2. helyért.

    A 65. körben Rosberg Mercedesee elfüstölt, s lángra is kapott, a német, miután megállt, kiugrott belőle, nem esett baja. Maldonado jött fel a 10. helyre, megszereezheti a Williams első pontját.

    Vettel a 68. körben szánta el magát, de a 4-es kanyarban a külső íven kisodródott, Räikkönen meg tudott lépni. Vettel azonnal panaszkodott a rádión Räikkönenre, szólt a Red Bull az FIA-nak, aki a futam után indíthat vizsgálatot.

    Hamilton, a Mercedes versenyzője immár negyedszer is megnyerte a Magyar Nagydíjat, Räikkönen ötödször lett második a Hungaroringen, Vettelnek pedig idén sem sikerült Mogyoródon a dobogó tetejére állnia.

    Most négy hét szünet következik, de addig sem maradunk F1-es hírekkel, nyaraló celebekké válnak pilótáink, így nyomon követhetjük pihenésüket hétről hétre.

    Malik Erika – Benedek Péter

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon