MENÜ
  • Kockás zászló: Koreai Nagydíj

    Vettel unatkozott, Mark Webber sütögetett, a jobb elsők rongyolódtak...

    Úgy csörög vasárnap reggel az ébresztőóra, mint hétközben. Álmos szemeimet még alig tudom kinyitni, eltelik néhány másodperc, míg tudatosul, hogy ez még nem hétfő, a fél hatos ébredésnek egy újabb Forma-1-es futam az oka. Míg a többiek a másik oldalukra fordulnak, már készül a kávé, ahogy velem együtt rajongók ezreinél is. Nagytesók küzdenek a kistesókkal, apukák a gyerekekkel, amiért ma nincs reggeli mese a tévében, helyette hangos autók körözését nézzük kimeredve. Naná, még a vasárnapi húsleves is várhat, ha futamról van szó!

    A tegnapi idomérő edzésen Sebastian Vettel szerezte meg a pole pozíciót, csapattársa, Mark Webber pedig 10 hellyel lentebb került, mert Szingapúrban Alonso autóján taxizott vissza a boxba. Mindketten megúszták egy szóbeli figyelmeztetéssel, ám az ausztrálnak ez már a harmadik volt, így nem volt kecmec.

    A rajtkockára mindenki szuperlágyon állt fel, csak Ricciardo kezdett a 12. helyen közepesen. A fogadók nagy gondban vannak, hisz soha nem nyert itt 2010 óta még az, aki az elso rajtkockából vágott neki a futamnak.

    yeongam

    Vettel jól kapta el a rajtot, a többieknek esélye nem volt, hogy , Alonso a várthoz képest nem javított, Massa pedig a tömegben kiforgott, így visszaesett a mezőny végére. Ricciardo szépen feljött a 7.-re a 12.-ről.

    A pálya nagyon trükkös, az első egyenes nagyon rövid az első kanyarig, a hátsó egyenesben lehetne akciózni, ott viszont még ahhoz nem melegednek be kellőképpen az abroncsok, ahogy ez ma is történt.

    A szuperlágyak gyorsan fogynak, 8. kör környékén már sorra állnak ki cserélni a pilóták. Tegnap Alonso nagyon panaszkodott a Pirellikre, szerinte 5 kilométert sem lehet megtenni ezeken a papucsokon. Tényleg elég vékonyra sikerült az első etapjuk.

    A versenyigazgatóságnak is van munkája a mai futam alatt, Perez és Di Resta kakaskodása és Van der Garde-Bianchi csatása miatt. Utóbbi áthajtásos büntetést kapott Bianchi kiszorítása miatt. Előbbiről a futam után döntenek a versenybírák.

    A 14. körre már le is zavarta mindenki az első kiállását Ricciardót kivéve, aki közepes keveréken és a többiektől eltérő taktikán autózik. Alonso sikeresen visszavette a boxban Raikkönentől pozícióját, amit egy előzés során veszített el még a kerékcsere előtt.

    A következő etap sem látszott túl hosszúnak, a 17. körben nem egy pilótát figyelmeztettek az abroncsok miatt, a felvérteleken pedig tisztán látszik hogy például Alonso is szemcsésedéssel küzd. Ennek oka a levegő és a pálya folyamatos hőmérsékletcsökkenése. A hétvége leghűvösebb napja a mai Korában.

    Hülkenberg-Alonso-Raikkönen vonat közeledik az 5.-6.-7. vágányon! Kérem, vigyázzanak!

    Alonso szemcsésedő abroncsai javulni látszanak a 20. kör környékén, így a többiek is megerosítő rádióüzenetet kaptak a pitwallról, miszerint valószínűleg az övék is letisztul majd, ha türelmesek. Korai lenne még a második kiállásra.

    Felipe Massa küzdi magát felfelé a mezőnyön, Guttierezt megelozve feljött a 11. helyre.

    Hamilton jelentette, jobb elsoje meghalt. Mérnöke nyugtatni próbálta, hogy a többieké is letisztult, ám Hamilton: “Tudom, de azon én már túlvagyok. Tényleg meghaltak.” Nyögvenyelős lesz ez a két kiállásos taktika…

    Paul Di Resta elment szántani, a 19. helyrol a gumifalban végezte. A skót pilóta sértetlenül szállt ki az autóból.

    A 28.körben Nico Rosberg első szárnya zakkant le a helyérol, az aszfalthoz érve szikrákat vet, így kellett állnia. Addig viszont Hamiltont jelentosen lassította. Rosberg versenye is elment ezen, hosszú másodpercekbe telt, míg lerángatták az odagyógyult alkatrészt.

    A 31. körben Sergio Perez jobb elsőjének futófelülete hagyta el tulajdonosát, így a biztonsági autót beküldték a pályára került cafatok miatt. A mezőny összerázódot, az abroncsok pedig lehűltek a néhány kör alatt, míg a pályát letakarították. A lekörözött versenyzők visszavehették helyüket a mezőny végén. A második rajtnál az első 10 sorrendje: Vettel, Grosjean, Raikkönen, Hamilton, Hülkenberg, Alonso, Button, Rosberg, Maldonado.

    mclaren

    Mark Webber a 11. helyen nagy feladatot kapott, szuperlágyon kell kibírnia a verseny végéig, elfogyott ugyanis a hétvégére leosztott közepes. 20 kör van még hátra, ám nem sokáig tartott ennek megoldása. Újraindítás után Adrian Sutil belecsapódott Mark Webber autójába, ami a pálya szélén lángra kapott. Sokáig tartott, míg oldani kezdték, a pályára küldték a beavatkozó autót, majd a Safety Car kapott munkát újra. Webber újra taxizhat, ezúttal két keréken folytatta a futamot a boxig. Az RB9-es ropogósra sült.

    red bull_fire

    Az újraindítás után az összerázódott mezőny lehetoséget kapott némi előzésre és mutatványra, Alonso-Hamilton előzgette sorra egymást, végül a spanyol maradt hátul. Vettel igyekszik gyorsan leszakítani magáról Raikkönent és Grosjeant.

    Újabb áthajtásos büntetést rótt ki a versenybíróság, Sutil hajtott túl gyorsan a boxutcában. Ennyi teendővel nem bírnak, Van der Garde és Chilton heveskedett a Safety Car mögött, így gyorshajtásukat a futam után tárgyalják majd. A hatos kanyarban történt incidens, Massa és Perez ügyében is később hoznak döntést.

    A tizenegynéhányadik helyért harcban a latin-amerikai szekció, Massa, Gutierrez, Perez, Bottas, Maldonado, a forgalmas-mozgalmas körből végül Massa jött ki jól.

    Hamilton addig üldözi Hülkenberget, míg Alonso is megérkezett a nyakukra. Utolsó néhány körön még mutatnak valamit.

    Ricciardo is befejezte a futamot két körrel a vége előtt. A barnuló, száradó fűből nyírt egy keveset, majd leállt.

    Grosjeant rázavarják Raikkönenre, a finn Ferrarihoz való visszaigazolásának egyértelmű jelei vannak a pályán… Utolsó körben már csak fél másodperc-hét tized a különbség.

    vettel

    Vége. Sebastian Vettel pályafutása 34. győzelmét aratta, Raikkönen megtartotta a második helyét, Grosjean bejött harmadiknak. Hülkenberg gyönyörűen védekezett Hamiltonnal szemben. Negyedik helye felért egy kisebb győzelemmel.

    Jövő héten Japán, még öt kör van hátra!

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon