MENÜ
  • Kockás zászló: A Webber-Vettel csata

    A csapaton belül harc a pályán és azon kívül

    Egy hete már, hogy megfeszített izmokkal vártuk, ki száguld át elsőként a maláj célvonalon, ám az indulatok csak nem nyugszanak. Jó kis futam volt, izgalmakkal teli az első kanyartól az utolsóig. Akárkinek is szurkol az ember fia (vagy éppenséggel lánya), most bánhatja, aki kihagyta a szezon második futamát. Persze Vettel megint behúzta, de nem akárhogyan.

    A vasárnapi sztori dióhéjban, amely utána elindította a láncreakciót: Malajzia, hőség, magas páratartalom, eső. Esőgumi, intermediate, slick. Na most légy okos! A futam előtti esőtől éppen felszáradó pályán Vettel-Massa-Alonso sorrendben lódult neki a mezőny, ám Alonso első vezetőszárnya beleakadt Vettelbe, majd Webber is adott neki egy keveset, így a Ferrari spanyolja a második körben a kavicságyban találta magát. Egyértelműen a csapat hibáztatható a történtekért, mert nem hívták ki azonnal orrkúpcserére, hanem bízva a pálya további száradásában vártak egy lehetséges kerékcseréig. A szárny nem így gondolta, a spanyol nullázott. A két Red Bull pilóta haladt elől, Vettel-Webber sorrendben, ám előbbi számára túl korainak bizonyult a slick abroncsokra való csere, így pozíciót veszített csapattársával szemben. A német háromszoros világbajnok nem hagyta ennyiben, kérte csapatát, hogy utasítsák Webbert arra, hogy adja át az első helyet neki. Az ausztrál pilótát sem kell félteni, bár többszörösen leírták már, mégis sikerült megmutatnia, meg tud lépni Vettel elől, előnyre tett szert, Vettel pedig a harmadik kerékcserék után nem hogy előrébb, de egy hellyel hátrébb, Hamilton mögött találta magát. Egy kapóra jött pillanatban sikerült visszaszereznie második helyét, majd jött a korai bokszkiállás taktikája, hátha. Nem volt hátha. A negyedik kerékcsere után is Webber állt az élen. Két körön át folyt a kerék-kerék elleni csata, amelyből végül Vettel jött ki győztesen és állhatott fel a pódium felső fokára, ám a díjkiosztón senki mosolya nem volt őszinte.

    Zárójelben megjegyezendő, a harmadik helyet megszerző Lewis Hamilton is hasonló csatát vívott újdonsült csapattársával, Nico Rosberggel, ám Ross Brawn csapatfőnök közbeszólt, mielőtt kezdett volna elmérgesedni a helyzet és üzemanyaggal való spórolásra illetve a pozíciók megtartására szólította fel két kiskakasát.

    Webber olyannyira mérges, haragos vagy csalódott volt az eset miatt, hogy a Forma-1-ből való azonnali távozás esélye is felmerült, az viszont elgondolkodtató, miként hatnak majd a történtek az év végén lejáró szerződésére. Végül Webber édesapja lenyugtatta a kedélyeket, szerinte fiának át kell gondolnia jövőjét, de a két hét múlva esedékes Kínai Nagydíjon mindenképpen ott lesz. „Ott leszünk Kínában” – nyilatkozta Alan az Australian Broadcasting Corporationnek. „De azt hiszem, hogy el fog tartani egy ideig, amíg Vettel kiérdemli a tiszteletünket és bizalmunkat.”

    A Red Bull viszont érezte a helyzet komolyságát és hétfő éjszaka egy rövid közlemény látott napvilágot, mellyel tiszta vizet próbáltak önteni a pohárba.
    “Érdemes megjegyezni, hogy ez nem teljesen új helyzet számunkra. Minden esetet saját magunk rendezünk zárt ajtók mögött és most sem lesz másképpen. “Nincs választás, le kell ülni és megbeszélni” – mondta el Whitmarsh. “A pilóta valószínűleg megsértette a szerződést és a csapat nagyobb, mint bármely pilóta, nemde? Minden csapat. A csapatnál 600-700 ember dolgozik, erre emlékezni kell. De a pilóták versenyeznek és ez kihívást jelentő helyzet.” Majd Eric Boullier hozzátette: “Nem ismerem az egész történetet, de már korábban megtörtént a Red Bull esetében, hogy Vettel Markkal szemben többször kedvezményt kapott. Nem könnyű a helyzet – de le kell ülni. A csapat a konstruktőri bajnokságra koncentrált, ezért kérték Webbert és Vettelt pozíciójuk megtartására. Így meg kell beszélni, mi állt a dolgok mögött. Természetesen megértem, hogy Seb győzni szeretne, ahogyan Mark is, de talán ő már a bajnokságra gondol, mert tudja, nehéz lesz. De csapatfőnökként, kivéve, ha egyértelműen az egyik pilótának kedvezel, a csapat érdekeit kell szem előtt tartani.”

    A vita nem újkeletű, évekre nyúlik vissza. Még a Toro Rosso újoncaként versenyzett Sebastian Vettel, amikor a 2007-es Japán Nagydíjon összeakadtak. A probléma bekerült a szőnyeg alá, majd amikor csapattársak lettek és három verseny után Vettel máris győzelmet aratott a 2009-es Kínai Nagydíjon Webber mosolya a dobogó második fokán szintén nem volt túl őszintének mondható.

    2010-es Török Nagydíj. Talán ez mindent vitt. Addig megúszták nagyobb balhé nélkül, ott viszont az első két helyen – pont mint múlt hétvégén – viaskodtak egymással, míg a 39. körben elpattant a húr, ütköztek, Vettel kiesett, Webber első vezetőszárnya pedig megsérült, így elszálltak győzelmi esélyei.

    Még ugyanezen év Brit Nagydíján is úgy tűnt elsőre, nem az ausztrál pilóta a csapat kiskedvence. Mindketten új első vezetőszárnnyal vágtak neki a versenyhétvégének, de az utolsó szabadedzésen Vettelé megsérült, a csapat pedig úgy döntött, Webber autójáról leszereli az új szárnyat, neki pedig jó lesz a régi is. Az első körig tartott Vettel öröme, a pole pozícióból indulva deffekt miatt ott ért véget futama. Egyik kézzel ad, másikkal elvesz…

    A 2011-es Brit Nagydíjon tovább mérgesedett a helyzet. Webber szerette volna a pole-t győzelemre váltani, és a vizes-száradó pályán figyelmen kívül hagyta a csapat utasításait, így csak a harmadik helyen sikerült befejeznie a futamot. És amikor tényleg minden századmásodperc számított. 2012. Brazil Nagydíj. A negyedik körben megpördülő Vettelnek át kellett verekednie magát a mezőnyön, hogy megszerezhesse a világbajnoki címhez szükséges mennyiségű pontot, ám pont csapattársa bizonyult a legnehezebb falatnak az előzgetések során. Kerék-kerék ellen, ahogy már lassan megszokjuk.

    A folytatásos teleregény újabb epizódja Malajziában zajlott a múlt hétvégén. Következő kör?

     Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon