MENÜ
  • Kiszsiráf született

    A Budapesti Állat- és Növénykertben mindig pezseg az élet. Új állatok érkeznek és jönnek a világra. Ezúttal egy kis zsiráfot köszönthetünk a népes családban!

    A kis csöppség, amely már most 170 centiméter magas, vasárnap reggel hét óra körül jött a világra. Azóta már kiderült, hogy kisfiúról van szó. Az első napon a gondozókon kívül még senki nem láthatta, az újszülöttnek és az anyaállatnak ugyanis ilyenkor nagy nyugalomra van szüksége. Az ellés után alig telt el pár óra és a kis borjú már lábra is állt és szopott.

    Így tehát mesterséges beavatkozásra egyáltalán nem volt szükség, ami a gondozókat és a szakembereket nem lepte meg. Ennek oka, hogy a tizenhat éves anya, Santana a borjúgondozás terén már igen tapasztalt nősténynek számít. Az anyuka egyébként Csehországból került Magyarországra és nálunk már 4 kiszsiráfnak adott életet.

    Az édesapáról annyit lehet tudni, hogy jóval fiatalabb, mint Santana, tíz éves és a Jonas névre hallgat. Nyolc évvel ezelőtt került hozzánk Dániából. Állatkertünkben meglepően régóta, 1868 óta élnek zsiráfok, az elsőt maga az osztrák-magyar császár, Ferenc József ajándékozta az intézménynek. A jelenlegi kis családon kívül további három zsiráf él Budapesten: két lány, Ingrid és Sandra, valamint egy két éves hím, Said.

    A borjút a mai naptól már a nagyközönség is megtekintheti.
    forrás: index.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon