MENÜ
  • Kisfia lesz Peller Mariannak!

    A STORY4 Napi sztori című műsorának háziasszonya a napokban tudta meg, hogy kisfia lesz. Mariannt úton-útfélen megállítják, amióta kiderült, hogy babát vár.

    „Nem gondoltam volna, hogy ekkora szimpátiát vált majd ki az emberekből a terhességem, de nagyon boldog vagyok – mondja a műsorvezető. – Amióta ismét rendszeresen feltűnök a képernyőn, szinte naponta megállítanak az utcán. Gratulálnak, megkérdezik, hogy vagyunk, és gyakran érdeklődtek a baba neme felől is. Most már elárulhatom: kisfiunk lesz! Még nem döntöttük el, milyen keresztnevet adunk neki, öt-hat név között vacilálunk. Az is lehet, hogy ráhagyjuk a babára, hogy válassza ki ő. Azt mondják, amelyiknél rúg, az tetszik neki.”

    Mariann műsora, a Napi sztori hónapok óta kimagasló nézettséggel dübörög a STORY4-en.

    „Mivel a sztárok hétköznapjaival foglalkozunk, egy ilyen műsor házigazdájaként nem tehetem meg, hogy nem beszélek a magánéletemről. Azt hiszem, ez a minimum, amit visszaadhatok a nézőknek a sok-sok felém áradó szeretetből. Jó érzés látni, hogy a boldogságomban ennyien osztoznak. Soha ennyi emailt, gratuláló üzenetet nem kaptam televízióműsor után, mint mostanában. Ebben nyilvánvalóan az is szerepet játszik, hogy kismamaként vezetem a műsort – immáron a kisfiammal közösen.”

    A Napi sztori első kiadása minden hétköznap 19 órától látható a STORY4-en, majd további három időpontban ismétlik, a legfontosabb esti műsorok, illetve szupermozik reklámszüneteiben.
    A megújult sztárhíradó elkalauzol a celebvilág legaktuálisabb híreiben. A műsor stábja minden fontosabb eseményen ott van, riportereik pedig mindenről beszámolnak, ami a hazai, illetve nemzetközi hírességekkel történik – akár a színpadon, akár a kulisszák mögött.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon