MENÜ
  • Kína megnyitja az atombomba-kiállítását

    Kínai hatóságok azt tervezik, hogy megnyitják a nagyközönség előtt azt a helységet, ahol az első atombombájuk készült.

    A Xinhau Hírügynökség szerint a kínai kormány egy kisebb vagyont költött el arra, hogy látogathatóvá tegye a Xinjiangban lévő, körülbelül háromszéz méter hosszú föld alatti folyosót és egy termet, ahol valaha atombomba-gyártás zajlott.

    A látogatók ezáltal megnézhetik a jövőbeli múzeumban a laboratóriumokat, illetve azokat a föld alatti szálláshelyeket is, ahol a kutatók aludtak, miközben az atombombán dolgoztak. Kína egyébként a ’60-as években kezdett atombombákat tesztelni, majd több kísérleti robbantást is végrehajtott, azonban soha nem vetette be fegyvereit éles harcban.

    A kiállítás célja, hogy megmutassák az embereknek, milyen pusztításra képes a szörnyű atom, illetve egyúttal a Kínai Kommunista Párt egyik “vörös turista célpontja” is lesz ezáltal a múzeum, melyre a vezetés nagyon büszkén tekint előre. A pacifista csoportok azonban elítélően nyilatkoznak meg a múzeumról, hiszen szerintük semmi szükség arra, hogy a háború ilyen borzalmas örökségeit reklámozzák a nagyközönség előtt.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon