MENÜ
  • Kína meghúzta a határokat

    Nem kérnek a cicikből

    Az egész világ hangos attól, hogy az 1997-es Titanic végre 3D-ben is élvezhető. Az őrület begyűrűzött természetesen Kínába is, ott azonban nem mindenki vesztette egyből eszét. A hatóságok éberek maradtak és nem hagyják, hogy bármi is összezavarja a közerkölcsöket. Ennek a szigornak estek áldozatául a filmben Kate Winslet meztelen keblei.

    Természetesen mindannyian együtt érzünk a szegény kínai Titanic-rajongókkal, akik ezzel a lépéssel végleg elestek attól a lehetőségtől, hogy akárcsak Leonardo DiCaprio, ők is megfessék a hölgyet. Állítólag egyébként nem ez az egyetlen jelenet, amibe beleavatkozott a kínai állami cenzúra.

    Pedig a kínai mozijegyek egyáltalán nem olcsóak erre a filmre, egy vetítésért simán elkérnek átszámítva több, mint négyezer forintot a nézőktől. Akik közül többen ki is keltek magukból a hír hallatán: “Tizenöt évig vártam erre és nem éppen a 3D-s jéghegyekre.” – panaszkodott egyikük.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon