MENÜ
  • Kihalhat az arabica-kávé

    Becsüljük meg a reggeli frissítőnket, amíg lehet, mert ki tudja, meddig élvezhetjük még...

    A globális felmelegedés és az ennek következtében megjelenő éghajlati változások miatt a híres Arabica-kávé 2080-ra teljesen eltűnhet a föld színéről, állítják a Kew Gardens magazin kutatói. Ez nem azt jelenti, hogy nem kortyolgathatjuk kedvenc fajtánkat kedvünkre, hiszen a termelők továbbra is képesek lesznek mesterséges körülmények között életben tartani a cserjéket, de a vadon élő arabica-kávé ellenállóképessége és ezáltal ízvilága is jóval nagyobb értéket képvisel mesterséges körülmények között tartott társánál. A kutatók éppen ezért olyan tájakat igyekeznek felkutatni a világban, ahol ugyan nem őshonos, de feltehetőleg elterjeszthető lenne ez a fajta növény. Így Etiópia hegyvidékes része, valamint Kelet-Szudán egyes területei után új otthont kell találni az Arabicának.

    Az arabica kávé egyébként messze a legelterjedtebb olyan cserje, melynek termését kávéfőzésre használják, a világon elfogyasztott kávék 70%-a ebből a növényből származik. A mostani kutatás szerint azonban 2080-ra a természetes élőhelyük 95%-a teljesen élhetetlen környezetté változik a növény számára, ezt pedig egy számítógépes modellezés segítségével be is mutatták a kutatók. Sőt, a legnagyobb arabica-termelő Kelet-Szudánban lévő régió már 2020-ra olyan éghajlati változásokon esik át, melyek következtében több mint valószínű, hogy teljesen elpusztulnak a cserjék.

    Aaron David, a kutatás vezetője így nyilatkozott az ügyben: “Az Arabica csak nagyon speciális körülmények között képes termést hozni, érzékeny az időjárásra és a csapadékváltozásra is. Ezért, mivel a klímaváltozás nagyon gyorsan zajlik, a vadon termesztett kávécserjéket szó szerint legalább ötven méterrel odébb kellene ültetni minden tíz évben, hogy túléljék a rájuk mért csapást. Az azonban teljesen világosan látszik, hogy ez nem megoldható, ezért ennél tartósabb megoldás után kell néznünk.” A rossz hír az, hogy a katasztrófa mindenképpen be fog következni, azaz akár sikerült megmenteni a kávét, akár nem, az ezzel kapcsolatos költségek befolyásolják a fogyasztói árat is, így könnyen elképzelhető, hogy pár évtized múlva aranyárban mérik majd még a manapság olcsónak számító kávét is.

    Ajánló

    Így lett teljes a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja

    Harminc új nevet jelentette be a Sziget

    Eltemették Andy Vajnát – Gönczi Gábor emlékezett meg róla