MENÜ
  • Ki volt BB Évi titokzatos látogatója?

    Titokzatos idegen jár BB Évinél a kaposvári kórház pszichiátriai osztályán. Az ott lakók rögtön találgatni kezdtek, vajon volt párja kereste-e fel a labilis ex-valóságshow szereplőt.
    BB Évi nincs túl jó passzban, az utóbbi éveket különböző pszichiátriákon töltötte. Egy időben azonban naponta kijárt a kórházból, és régi szerelmével találkozott, akkor úgy tűnt, van még remény. Aztán szakítás lett a dologból és Évi megint padlóra került. Most mégis egy titokzatos férfi látogatta meg, akinek láttán Párkányi Évi egy kis erőre lelt.”Nagyon figyelnek arra, hogy mit csinálnak itt a betegek, de vannak, akik nincsenek teljesen elzárva, és kimehetnek a kertbe, vagy az ajtóba dohányozni. Évi is cigizik, gyakran kint van. Nem nagyon jön hozzá senki, legalábbis én még sose láttam, hogy jött volna hozzá látogató, kivéve amikor megláttuk, hogy egy férfival beszélget” – mondta el egy szemtanú. Rögtön megkezdődött a találgatás az idegen kilétét illetően, ugyanis pár pillanatra Évinek felcsillant a szeme. Ez óriási előrelépésnek számít, ugyanis nem nagyon tud magáról, életkedvét megint elveszítette.

    “Megint a pia és a férfiak miatt van itt. Folyton ezért kínlódik, és ezt korábban el is mondta, amikor beszámítható állapotban volt. Biztos vagyok abban, hogy a volt párja látogatta őt itt meg, hiszen ki más tenné?! Remélem, lelkiismeret-furdalása van, mert miatta került padlóra ez a lány. Csak pár percet töltöttek együtt, aztán megint visszatért minden a régi kerékvágásba”.
    Forrás és  fotó: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon