MENÜ
  • Ki fog nyerni ma este?

    A 2012-es Eurovízió színpada már készen áll, és a döntősökre vár. Ma este eldől, hogy jövőre melyik ország rendezheti a nemzetközi dalversenyt.

    Az oikotimes.com szerkesztősége a nagy alkalom előtt rangsorolta a versenydalokat, hogy melyiket hányadik helyre várják. Szerintük a három nagy esélyes: Olaszország, Svédország és Olaszország.

    Szerintünk az olaszok az egyik legszínpadiasabb és legjobb dalt szállították az idén, így nagy rá az esély, hogy a 2013-as döntőt ők rendezhetik. Az oroszok „előnyét” az előadók személyében látják, szerintük a nagyik minden pontot bezsebelnek majd. A harmadik nagy esélyes pedig Svédország: az aréna megbolondul Loreen-nel, aki csodás vokális és színpadi teljesítményt nyújt. Ezzel szemben a magyar versenydalt, a Compact Disco produkcióját csak a mezőny végére várják. Bár véleményük szerint is jó dal született, de a kettes sorszám miatt a végére senki nem fog emlékezni rájuk. Nos, bízzunk benne, hogy ez nem így lesz.

    A siker nem az együttesen fog múlni, pihenéssel készültek, hogy ma este a legjobb formájukat hozzák.

    „Azért be kell vallani, nagyon emberpróbáló időszak ez, óriási szerencsénk volt, hogy a keddi elődöntőben léptünk fel először, mert így legalább szerdán és csütörtökön pihenhettünk, hogy újult erővel essünk neki a próbáknak. Reméljük, hogy oda tudjuk tenni magunkat a döntőben, és amit nagyon fontosnak gondolunk, hogy szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a dal üzenetét” – jelentette ki Behnam Lotfi, a zenekar effekt- és groove-felelőse.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon