MENÜ
  • Kétszeres Nagy Miklós-díjas lett a színésznő

    Geszty Glória színművésznő immár második alkalommal kapta meg a Nagy Miklós-díjat, melyet a Ruttkai Éva Színház Igazgatója adott át neki egy élő műsor keretében. Ez egyben egy fantasztikus előszületésnapi ajándék is volt a számára.

    A színésznő a pályáját a Déryné Színházban kezdte, de a későbbiek folyamán játszott a Madách Színházban, a Békésmegyei Jókai Színházban, az Arany János Színházban is többek között, illetve a Ruttkai Éva Színháznak alapítása óta, azaz 1994 óta oszlopos tagja. Emellett műsorvezetőként is tevékenykedik: a Tea Glóriával című műsor szerkesztője és háziasszonya, mely szerda esténként látható.

    A Nagy Miklós díjat második alkalommal kapta meg, melyet a színház Igazgatója, Szalai Zsolt adott át neki. Nagyon meglepődött és meg is hatódott a művésznő, hiszen eddig minden alkalommal új kolléga őrizhette egy évig ezt a vándordíjat, melyet a színház másik alapítótagjának, Nagy Miklósnak az emlékére hoztak létre.
    Számára a tavalyi év egyik legnagyobb művészi sikere a “A titkok ajtaja” önálló estje, melyben gésaként szerepel, és a japán irodalom legszebb alkotásaiból szemezgetett az előadáshoz.
    A darabbal nemsokára, egészen pontosan március 24-én országos turnéra indul, akkor a Zrínyi utcai Zeneszínházban fognak debütálni délután öt órakor, hogy a nézőközönséget egy rövid időre Japánba varázsolják.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon