MENÜ
  • Két nőt evett meg a kannibál férfi

    Durva! Egy brit ápoló neten dicsekedte el, hogy két nőt fogyasztott el szó szerint, ráadásul még tippeket is adott az emberevéshez.

    Az 57 éves Dale Bolinger kertjét felássák és alaposan átkutatják a házát. Az a gyanú ugyanis, hogy a férfi lemészárolt és megfőzött embereket, majd elfogyasztotta a húsukat.

    Az amerikai rendőrök hívták fel angol kollégáik figyelmét a beteg lelkű férfira, mivel Bolinger volt a mentora a kannibalizmusra készülő amerikai zsarunak, akit pár hónapja tartóztattak le, mert nők elrablására és felfalására készült – írja a Mirror.

    Az angol olyan tanácsokkal látta el pártfogoltját a neten, hogy például hogyan főzze meg áldozatait, és melyik testrész milyen ételnek alkalmas. Arról írogatott, hogy milyen finom egy nőt megenni élve, mert a nyers emberhús remek, illetve, hogy élvezetes lenne levágni valakinek a lábát, és az orra előtt meggrillezni, amíg még életben van. Az orca finom húsát pedig szendvicsbe ajánlotta. A beteges fantáziájú férfi most azzal védekezik, hogy csak a képzeletét engedte szabadjára, de valójában soha nem próbálta ki, amit leírt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon