MENÜ
  • Két férfit kitiltottak egy “all you can eat”-étteremből

    Az üzletvezető "disznóknak" nevezte a férfiakat, majd örök életre letiltotta az étteremtől.

    Tizenkét fontért, azaz nagyjából 4300 forintért kínál a Brightonban lévő Gobi-étterem korlátlan ételfogyasztás. Vagy mégsem?

    George Dalmon, egy  korábbi rögbi-játékos és egy barátja évek óta ebbe az étterembe jártak ebédelni, ahol a fenti összegért járó szolgáltatásokat – legalábbis az üzletvezető szerint – jócskán kihasználták. A probléma állítólag az volt, hogy a svéd-asztalra kirakott ételeket leginkább George és barátja fogyasztotta el, esélyt sem adva a többi vendégnek az ételek elfogyasztására.

    Az étterem vezetője szerint a két férfi szó szerint “kiette” őket a vagyonukból és épp itt volt az ideje megálljt parancsolni ennek. Amikor egy alkalommal a két férfi állítólag ötödik alkalommal fordult meg a levesestál körül, a vezetőnél végleg elszakadt a cérna.

    “Odajött az asztalunkhoz, azt mondta a többi vendég füle hallatára, hogy disznók vagyunk, nem pedig emberek. Majd megkért minket, hogy távozzunk és soha ne jöjjünk vissza. Pedig örülhettek volna, hogy reklámoztam az éttermüket!” – mesélte felháborodva Dalmon

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon