MENÜ
  • Keresztes Ildikó a karrierjére koncentrál

    Az énekesnő az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója közben döntötte el, hogy minden energiájával a saját szakmájára összpontosít.

    Keresztes Ildikó három évet töltött el az X-Faktor zsűritagjaként, ami számára egy csodával ért fel, minden nehézségével és szépségével együtt. Ám eljött a váltás ideje, pontosabban az arányok eltolódása. Mostantól a saját hangja lesz a legfontosabb.

    “A pályám csúcsán vagyok, nem az alkonyán. Egyelőre azzal kell foglalkoznom, amit alkotok, nem a tanítással. Vissza kell térnem az eredeti szakmámhoz” – árulta el Ildikó.

    “Úgy látszik, az ember a korával érik, mint a jó bor. Próbáltam elfogadni a világot és az életemet. Állandó forradalmár voltam, de rájöttem: hiába a harc, egyedül nem tudom megváltoztatni a világot. Amiről nem tehetek, vagy ami felett nincs hatalmam, azt elengedem, ezek már nem tudnak bosszantani. Meglágyultam.”

    Forrás: stop.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon