MENÜ
  • Katy Perry smink nélkül tért vissza a természetbe

    Az énekesnő most mocskosan szerette.

    Bár Katy Perry a lehető leghétköznapibb lány imidzsével kezdte karrierjét, egy idő után az egyik legcsinosabb pophercegnő lett, a legkülönbözőbb színű hajakkal és visszafogottan őrült szerelésekkel.

    A vakáció viszont vakáció, ezt pedig maga Perry is tudja, aki barátjával, John Mayerrel piheni ki 2012 fáradalmait Hawaii egyik szigetén, Kauain.

    A pár – akik állítólag hamarosan már házasodni is fognak – egy sáros túrára indult relaxációként, ahol a mini és magassarkú nem biztos hogy a legjobb döntés lett volna, ahogy a rúzs és a műszempilla sem. Perry így smink nélkül, a lehető legegyszerűbb szereléssel vágott neki a nagy túrának, látszólag nem igazán törődve azzal, hogy a paparazzik minden erejükkel próbálják majd megörökíteni sminktelen arcát.

    A mennyei boldogságban úszó pár később egy autóban is viccelődött, majd magukról is készítettek néhány felvételt.

    A két sztár mellesleg nem csak pihenni ment a szigetekre, hanem a Dream Foundation kérésére is, mely akár halálos kimenetelű betegségekkel küzdő felnőttek álmait teljesíti.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon