MENÜ
  • Justin Biebert bántalmazással vádolják

    A fiatal énekespalánta állítólag jól ellátta egy lesifotós baját.

    Legutóbb még testőrei balhéztak össze egy elszánt fotóssal, akit először csak lefogtak, de amikor menekülni akart, még a falhoz is vágtak kicsit. Ezúttal azonban a kis Bieber fiú átvette az irányítást, és ő maga támadott le egy paparazzit.

    A TMZ forrásai szerint az énekes éppen Calabasasban járt, ahol a rendőrség szerint “fizikai úton próbálta rávenni a fotóst, hogy tegye el azt a gépet”.  Hogy ez mit jelent pontosan, nem tudni, egy biztos: a férfi próbálja kihozni a maximumot az esetből, hogy anyagilag minél jobban járjon. Még a mentőket is kihívta, ám az újság forrásai szerint kissé fel lett fújva az eset, ugyanis rövid időn belül kiengedték a kórházból, ráadásul állítólag eleve csak az ügyvéd tanácsára ment be, aki sok pénzt ígért neki az esetből.

    A szemtanúk szerint a fotós elállta az utat Bieber autója előtt, aki ezért szállt ki, hogy arréb parancsolja őt. Bárhogy is alakuljék az ügy, nem biztos, hogy akkora dicsőség lesz majd úgy bevonulni a köztudatba, mint a férfi, akit megvert Justin Bieber…

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon