MENÜ
  • Július 25-én először koncertezik a Bagossy Brothers Company a Plázson

    A Bagossy Brothers Company fénysebességgel került fel a nagyszínpadokra, idén először pedig a siófoki Plázs közönsége is élőben hallhatja őket és együtt énekelhetik most szombaton az olyan slágereket, mint a Valahol itt vagy, vagy az Olyan Ő.

    A Bagossy Brothers Company koncertje után sem áll meg az élet: három különféle helyszínen várnak partykkal, de már pénteken érdemes itt kezdeni a hétvégét Metzker Viktóriával, illetve Rakonczai Imre Piano estjével.  A nappali napfürdő és pancsolás után, amikor leszáll az éj Siófok fehérhomokos tengerpartja, a Plázs egy új arcát mutatja, ahol a pihenés helyét lassanként átveszi az önfeledt bulizás. Ezen a hétvégén sem lesz okunk a panaszra: több helyszínnel, tematikus partykkal és koncertekkel gondoskodnak a szervezők arról, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb programot a balatoni nyárban. Péntek este szokás szerint Metzker Viki rendel az Arénában, akinek Dj Lennard lesz ezúttal a vendége, míg a Plázs Music Teraszon Rakoncai Imre varázsol el csodálatos dalaival.

    Szombaton az elmúlt évek legígéretesebb formációja, a Bagossy Brothers Company először játszik majd a Plázson. A zenekar mára rendre több ezer rajongó előtt lép fel, videóikra pedig milliók kíváncsiak, úgyhogy ritka alkalom, hogy ennyire intim közegben lássuk őket, ráadásul ilyen szép díszlettel, hiszen a háttér nem lesz más, mint a balatoni naplemente. A gyergyószentmiklósi csapat rendületlenül adja ki újabb és újabb slágereit, az Olyan ő vagy a Van egy ház mellé pedig nemrég megérkezett a Boldog idők is a koncerteken közösen énekelhető dalok sorába. A Bagossy Brothers Company után három helyszínen is folytatódhat a buli. A Chill’n’Cheers már délután is melegít a strandolóknak, majd a koncert után indul a második session, amikor is Daniel Nike, Andrewboy, Dj Chrishopher, Janett, R92, NoNameLeft live, Hiboo és Furtee váltják majd egymást hajnalig. Mindeközben a Plázs Music Terrace-on a ’90-es és 2000-es zenék legjava dübörög majd a Wannabe Beach-en, míg a Plázs Arénában egy legendás szórakozóhely a Bed Beach  szelleme tér vissza egy éjszakára. A felejthetetlen hajógyári éjszakákat Bárány Attila, Antonyo és DJ Free idézik majd meg.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Nyit a Dürer Öböl a Lupán

    Bulvár
    jún. 5., péntek

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon