MENÜ
  • Julia Roberts családja romokban

    Féltestvére múlt heti túladagolása után most édesanyja került kórházba.

    Nancy Motes 37 évesen vesztette életét február 9-én Los Angelesben. Roberts a hírre azonnal lemondta az Oscar-jelöltek vacsoráját, hiába nem ápolt jó kapcsolatot húgával. Kollégái szerint ugyanis Julia rengeteget bántotta Nancy-t súlya miatt, és miután ismert lett, alig törődött vele.

    juliatesó

    Betty Lou Motes-nál, 79 éves édesanyjuknál a tüdőrákot novemberben diagnosztizálták, és már meg is műtötték, most pedig lányánál lakik Malibun, ahol igyekeznek minél több időt együtt tölteni, és vigasztalni egymást. Ismerőseik szerint mindketten teljesen összeomlottak a tragédia hatására. Az édesanya is bűnösnek érzi magát lánya korai halálában, mert Robert kérésére ő is minden kapcsolatot megszakított vele.
    Egy közeli ismerős szerint a rákbetegség kialakulásában erős szerepet játszott az édesanya dohányzása, valamint azt is elmondta, hogy az Oscar-díjas színésznőnek most sürgősen pihenésre van szüksége, hiszen mindenki őt vádolja féltestvére haláláért.

    Reméljük Betty hamarosan jobban lesz, és nem folytatódik a tragédiasorozat Roberts családi életében.

    Eszti

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon