MENÜ
  • Jön a világ legdrágább hamburgere

    Elkészítése mögött komoly tudományos munka rejlik és az elkövetkező nemzedékek egyik nagy problémáját szeretnék megoldani általa.

    Egy londoni étteremben hamarosan bemutatják a világ valaha készült legdrágább hamburgerét – 300 ezer dollárba kerül, vagyis körülbelül 68 millió forintba. Az újságírók és televíziós stábok az egész munkafolyamatot figyelemmel kísérhetik majd. Érdekessége, hogy első látásra semmiben sem fog különbözni egy sima hamburgernél. A lényeg a háttérsztoriban rejlik.

    Az ételben található hús ugyanis nem egy, a vágóhídon levágott szarvasmarhából készül majd, hanem tudósok alkották, laboratóriumi körülmények között. A szakemberek reményüket fejezik ki afelől, hogy ez csak az első lépés a gasztronómia teljesen új területei felé.

    A fő cél az, hogy a jövőben ne kelljen állatokat legyilkolni csak a húsukért és a mesterséges hús a mindennapjaink részéve váljon tíz éven belül. A laboratórium munkatársai arra is figyelmeztetnek, hogy a növekvő igényeket az agrárszektor egyre nehezebben tudná kielégíteni, így – ha nem dolgozunk ki alternatívákat – hamarosan eljön az az idő, amikor a hús luxuscikké válik.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon