MENÜ
  • Jön a Hentesek Bereznay Tamással a Chili TV műsorán

    Április 10-én új tematikus gasztro magazin indul a Chili TV műsorán.

    A Hentesek című produkció középpontjában a hús, és a hússal dolgozó ember áll. A hétköznap esténként jelentkező műsor séfje Bereznay Tamás, akinek nem titkolt célja, hogy a nézőket is húsimádóvá varázsolja.

    Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a Chili TV legújabb, április 10-től jelentkező műsorát, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való. Miközben egy-egy helyszín és alapanyag megjeleníti az ország sokszínűségét, ízességét, tájjellegét, az adásokból az is kiderül, hogy melyik húsrész milyen ételbe illik leginkább. A hentes elhoz egy darabot a húsból a Chili TV konyhájába, hogy Bereznay Tamás séffel ínycsiklandó tányérra valót varázsoljon belőle.

    „Köztudottan húsimádó vagyok, így nem kérdés, hogy mennyire örülök ennek az új műsornak. Úgy gondolom, hogy manapság méltatlanul kevés figyelmet fordítunk a húsokra, azok fajtáira, a felhasználási lehetőségekre. Van mindenkinek egy-két jól megszokott kedvence, pedig igazán ízletes ételeket lehet készíteni olyan húsrészekből is, amelyeket sokaknak eszébe sem jutna kérni a hentesétől. Azt is eláruljuk, mire kell odafigyelni a húsok kiválasztásánál, hogyan állapítható meg, hogy megfelelő minőségű áruval állunk-e szemben. Az a célunk, hogy megmutassuk a húsok sokszínűségét, és megszerettessük azokat a nézőkkel, ehhez pedig a lehető legjobb partnereket kapom meg a hentesek személyében” – árulta el a séf.

    Hentesek április 10-től minden hétköznap 20:05-től a Chili TV-n!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok

    Bulvár
    máj. 26., kedd

    Nyit a Lupa Beach, Budapest tengerpartja

    Bulvár
    máj. 21., csütörtök

    Legyél önkéntes pótunoka!

    Bulvár
    ápr. 22., szerda

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    A hír, amit sosem akartunk volna megkapni

    Anyák napjára készül a STRAND Fesztivál

    Négy fal a nagyvilág