MENÜ
  • Jól megkritizálták Klárikát

    A nézők szerint Balázs Klárinak egy őszinte pillanata sem volt A Nagy Duett első adásában.

    Természetesen, ahol nézők vannak, ott kritikák is. A Super TV2 új dobása, az amatőr és profi énekeseket felvonultató verseny sem úszta meg negatív hangok nélkül. Leginkább a zsűrit érte a kritika: Klárikát rossz asszisztensnek tartották Dobrády Ákos és Kasza Tibor mellett, illetve negédes stílusa és „szerelmet érzek a levegőben” megjegyzése is sokaknál kiverte a biztosítékot.

    “Ez volt az első adás, a zsűri és a versenyzők is csak tapogatóznak – mentegetődzött Klárika, aki levonta a tanulságokat. – Az az igazság, hogy a műsor után volt min törjem a fejem, mert én is éreztem, hogy nem tudtam önmagam lenni.”

    A zsűritag szerint az a legfőbb gond, hogy a közönség ráaggat egy szerepet, ami köszönőviszonyban sincs az igazi énjével.

    “Ennek nagyon gyorsan véget vetek – árulta el. – Meg szeretném mutatni, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagyok, akiben egy cseppnyi rosszindulat sincs. Karakteres véleményem van a dolgokról, amit képes vagyok kulturált módon elővezetni. Tyúkanyónak semmiképpen sem nevezném magam, Ákos és Tibi mellett én vagyok a rangidős zsűri.”

    Hozzátette, hogy megszívleli az építő kritikák és a következő adásra meglepetéssel készül.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon