MENÜ
  • Jeckyll és Hyde Győrött

    Újra színpadon a legendás darab, ezúttal a győri Nemzeti Színház tűzi műsorára.

    A történet mindenki számára ismerős: az 1880-as évek Londonjában Dr. Henry Jekyll olyan szérumot keres, amellyel elválaszthatja az emberben lakozó józ a gonosz énjétől – ezáltal szeretné megmenteni és kezelni az elmebetegeket.
    A kórházi testület azonban nem egyezik bele az emberi kísérletekbe, így a doktor saját magán próbálja ki a gyógyszert…ennek pedig végzetes következményei lesznek.
    Színre lép ugyanis gonosz énje, Mr. Edward Hyde…London utcáin pedig vérfürdő veszi kezdetét.

    A darab 1990 óta rengeteget változott és alakult. Míg kezdetben inkább egy romantikus darabról beszélhettünk, a sok változás után most már inkább egy dinamikus, horrorisztikus és egyben elgondolkodtató művet tekinthetünk meg a színpadon.

    Hazánkban először a Musical Színház prezentálásában láthatta a közönség, most pedig Molnár László rendezésében nézhetjük meg Győrött, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében.

    A főszerepet ezúttal is a rendező alakítja, aki már számos produkcióban bizonyította, hogy egyszerre két helyen is kíválóan helyt tud állni. Váltótársa Fejszés Attila lesz.

    A menyasszony, Emma szerepében Tunyogi Bernadett fog tündökölni, aki elmondta, hogy élete egyik legmeghatározóbb előadásaként tartja számon ezt a darabot, és kollégáival együtt nagyon boldogok, hogy újrázhatnak ebben az alkotásban.

    Molnár László már az olvasópróba elején leszögezte, hogy a közönség egy teljesen új produkcióval fog szembesülni. Kentaur monumentális díszletei mellett két új dal fogja igazán élvezetessé tenni ezt a két órát.

    „Elképesztő volt visszahallgatni a zenét és saját magamat egy évekkel ezelőtti cd-ről. Nagyon szép emlékeket hozott elő belőlem” – mesélte Janza Kata a próba szünetében.
    “Nagy ajándék a sorstól, hogy újra eljátszhatom Lucy-t, ezt a csupaszív, rendkívül szerethető, tragikus sorsú lányt.”

    A Dóm téri közönség három alkalommal, július 6-án, 7-én és 8-án láthatja majd a darabot.

    Forrás: szegediszabadteri.hu

    Fotók: www.gyoriszinhaz.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon