MENÜ
  • Janicsák Veca fakanalat ragadott

    Az énekesnő ezúttal nem a színpadon mutatta meg mit tud, hanem a konyhában.

    Veca nagyon szeret főzni, így előfordul, hogy koncert után, ha másnap nincs dolga, a konyhában köt ki. Az X-Faktor döntőse ezúttal kamerák előtt, a Hal a tortán gasztro-reality-ben is megmutathatta, hogy mit tud.

    “Egyelőre, így 23 évesen háziasszonynak nem mondanám magamat, az egy kicsit sok lenne, majd három gyerek és egy férj után. Azt már elkezdtem, hogy egy picit tanulgatom, hogy otthonosabban érezzem magam a konyhában, így egyre többet főzök. Igyekeztem nem csalódást okozni a vendégeimnek” – mesélte az énekesnő.

    Elárulta, hogy nagy kihívás volt számára például a lekvárfőzés, a forgatások alatt azonban másért izgult.

    “Két dolog miatt aggódtam nagyon. Egyrészt ott van Szilárd, aki folyton megmondja, hogy mit csinálok rosszul. Azon rettegtem, hogy rosszul tartok-e valamit, vagy valamit nem jól szórok bele. A másik pedig az, hogy nem lesznek boldogok a vendégeim, mert az nagyon fontos, hogy jól érezzék magukat” – mosolygott Veca.

    Forrás: stop.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon