MENÜ
  • Janet Jackson férjhez ment

    Visszafogottan ünnepelték a nagy napot.

    Az amerikai énekesnő és párja, Wissam Al Mana megerősítették a hírt, miszerint valóban összeházasodtak. Míg az arról szóló pletykákat elismerték, addig azonban azt a rosszindulatú pletykát egyértelműen elutasították, hogy nagy rongyrázás lett volna. “Az extravagáns esküvőről szóló híresztelések egyszerűen nem igazak. Csöndes, meghitt és gyönyörű szertartásunk volt” – jelentették ki.

    “Értékelnénk, ha tiszteletben tartanák a magánéletünket” – olvasható a határozott kijelentés. Michael Jackson nővérének ez már a harmadik házassága. 1984-ben egy rövid időre James DeBarge felesége volt, Réne Elizondóval kötött esküjét pedig 2000-ben mondták fel.

    A negyvenhat éves nő és közel-keleti barátja 2010-ben kezdett el randizni miután megismerkedtek Jackson egyik ottani fellépésén. Utoljára együtt a milánói divathéten bukkantak fel, akkor azonban Janet még nem hordott jegygyűrűt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon