MENÜ
  • Jamie Woon is vár a VOLT-on

    A karakteres hangú dalszerző-énekes stílusosan ötvözi az elektronikus dallamokat a fülledt soul zenével. Jamie Woon nemrég Budapesten teltházas koncertet adott, most pedig a fesztiválra is hatalmas bulit ígér!

    Woon az underground elektronika világának bűvöletében élt pályájának elején, sokat dolgozott együtt a dubstep mozgalom egyik úttörőjével, Buriellel, és maga is jelentős hírnevet szerzett a londoni dubstep színtéren.

    Első független kiadványa, a Wayfaring Stranger volt, melyből az előbb említett alkotótársa készített emlékezetes remixet, majd ketten együtt összehozták a kritikusok által körberajongott Night Air című anyagot. Ez a munka készítette elő a most huszonnyolc éves énekes nagy hatású bemutatkozó albumát, a Mirrorwritingot, melynek tavaly áprilisi megjelenése előtt hősünk már felkerült az év nagy reménységeit rangsoroló BBC-listára.

    Az apai ágon maláj-kínai, míg az anyai családi vonalon skót-ír felmenőkkel rendelkező Woon első osztályú zenei képzésben részesült: tanulmányait a legendás BRIT Schoolban végezte, mely intézmény olyan sztárokat adott az utóbbi időben a világnak, mint Adele, Leona Lewis, Katie Melua vagy Amy Winehouse.

    Legfintosabb dalai: Lady Luck, Night Air, Shoulda, Robots

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon