MENÜ
  • Jackson már saját testvérét is lelövette volna

    Matt Fiddes, Michael Jackson egykori testőre érdekes történeteket hozott nyilvánosságra a világsztár halála előtti paranoiás viselkedéséről.

    A pop királya egyszer saját testvérének, Randy Jacksonnak a megöletését követelte a belső köréhez tartozó emberektől. Matt elmondása szerint Jackson súlyosan paranoiás volt. Már évek óta háborúzott testvéreivel, akik elkeseredetten próbálták őt rávenni, hogy leszerződjön egy 500 millió dollárt taksáló Jackson 5 turnéra.

    „Michael már-már egyenesen rettegett saját családtagjaitól.“ – állítja a testőr. A konfliktus akkor érte el tetőpontját, amikor Randy megpróbált utat törni Jacksonhoz az őt körülálló testőrök között egy bérelt villájában. Jacko azt parancsolta, hogy lőjék őt agyon.

    Természetesen senki nem lőtt Randy-re, aki viszont annyira megrémült, hogy a telefonját markolászta, és azzal fenyegetőzött, hogy ha lelövik, azt a sajtó azonnal megtudja, és hatalmas ügy kerekedik belőle.

    Matt szerint Jacko egyszerűen nem volt magánál a drogok miatt, és eszelősen viselkedett. A testőr arról is említést tett, hogy Jacko mélységesen megvetette Madonnát, valamint rendszeresen tűvel szurkált egy Steven Spielberget megtestesítő voodoo-babát.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon