MENÜ
  • Itt a bringára szerelhető radar

    Szerencsére egyre többen választják a kerékpározást a tömegközlekedése helyett, de ennek az az árnyoldala, hogy egyre több a biciklibaleset.

    Napról napra több kerékpárost látni az utakon, legyen az településeken belül, vagy éppen azon kívül. A legtöbb nagyvárosban enyhe növekvés látszik a balesetek számában, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kerékpáros állomány száma eközben drasztikusan növekszik.

    Az egyik legveszélyeztetettebb példány, aki tekerés közben zenét hallgat, és teljesen kizárja a külvilág zajait, legyen az egy autó motorhangja, vagy éppen a közlekedés másik részvevőjének kurjantása. Országúton is hasonló a helyzet, de ott akár egyszerűen a menetszél is annyira elnyomhatja a hátunk mögül érkező jármű hangját, hogy csak akkor vesszük észre, mikor már az csak méterekre van tőlünk.

    backtracker2

    A Backtracker megalkotói az effajta „süketség” ellen alkották meg készüléküket mely egyfajta radarként szolgál. Két egységből épül fel a rendszer, a hátsó modult a nyeregcsőre kell erősíteni, ami a radar funkció mellett 40 lumenes fényerővel bíró lámpaként is szolgál.

    backtracker1

    A másik egységet a kormánycsőre kell szerelni, ami veszi az előbbi modul által küldött jeleket és szükség esetén figyelmezteti a lovast a háta mögött érkező gépjárműről és annak távolságáról.

    A rendszer hatótávolsága 140 méter és maximum 160 km/h sebességgel közlekedő járművek érzékelésére képes. A lámpa villogásának intenzitását önmaga szabályozza, minél közelebb van a gépjármű, annál gyorsabban pislog. Mindkét modul USB-n keresztül tölthető és egy teljes töltéssel körülbelül 8 óra üzemidővel bírnak. Franz Struwig feltaláló elmondása szerint a jövőben lehet, hogy a kormányrúdra szerelendő modul helyettesíthető lesz bármilyen okostelefonnal.

    A visszapillantó helyett remekül használható Backtracker jelenleg tőkét gyűjt a megvalósuláshoz. A támogatni szándékozók 199$-ért cserébe az első között kapják meg a bringára szerelhető rendszert. Nem bombabiztos a rendszer, sajnos ez sem fogja elrántani helyettünk a kormányt, ha éppen valaki hátulról akar minket lelökni az útról.

    Ha szeretnél több, hasonlóan pöpec találmányról olvasni, irány a Pöpecpost.hu!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon