MENÜ
  • Ismét Budapesten Bob Marley trónörököse!

    Gyere el és add át magad a reggae-feelingnek!

    Damien Jr. Marley, sokak szerint a Marley gyerekek legtehetségesebbike június 20-án visszatér a Budapest Parkba – remélhetőleg hamarosan megjelenő Stony Hill címen beharangozott, negyedik nagylemezének dalaival. Béke, szeretet és zsigeri reggae muzsika, a műfaj egyik legnagyobbjától.

    Damian Jr. Marley a legfiatalabb Marley fiú, aki tehetségével hamar kivívta a figyelmet. És bár a szíve reggae színekben dobog, szívesen kalandozik másfele is, így a pop és a hip-hop színtér legjobbjaival dolgozott már együtt, mint Skrillex és Nas.

    Az alma nem esett messze a fájától: Damian Jr. Marley 13 éves kora óta énekel, ekkor alapította Shepherds nevű első zenekarát. Szólókarrierjét 1994-ben indította útjára, a nagy áttörést pedig 2001-es második albuma hozta meg, első Grammy-díjával együtt, melyet a Welcome to Jamrock után további kettő követett a Legjobb Reggae és a Legjobb Urban/Alternative felvételért. Dalaiból árad a Karib-tengeri szigetről hozott nyugalom és örökös derű, ritmusára képtelenség mozdulatlanul maradni.

    Régóta várt, Stony Hill című lemeze július 21-én jelenik meg, a készülő lemezről pedig a napokban mutatták be a legújabb beharangozót, egy igazi, lazulós darabot, a Medication-t.  Az új szám ráadásul egy duett, idősebb testvérével, Stephen „Ragga” Marley-val!

    Tavalyi fergeteges koncertje után június 20-án friss dalaival hozza a jamaicai, laza szemléletmódot, amikor semmi más nem számít, csak a napsütés, a zene és a közös koncert öröme, azaz újra megtapasztalhatjuk milyen amikor a reggae hullámai ringatnak a Budapest Parkban.

    Damian Jr. Marley mellett többek között Marilyn Manson, a Simple Plan, a Good Charlotte, a Sum41, a Parov Stelar és a Foster the People is koncertezik nyáron a Parkban. További információk és jegyvásárlás: www.budapestpark.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon