MENÜ
  • Iskolabuszban élt a testvérpár

    Szüleik börtönben vannak.

    A texasi rendőrök két gyermeket találtak, akik hónapok óta egy elhagyatott iskolabuszban éltek. A tizenegy éves lány és öt éves öccse valószínűleg akkor kényszerültek ilyen kényelmetlen helyzetbe, amikor szüleiket rablásért börtönbüntetésre ítélték.

    A gyámságot nagynénjük nyerte el, ám, ahogy a nő a rendőröknek elmondta, napi 12-14 órát kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani a gyerekeket, így nem jutott ideje arra, hogy azzal foglalkozzon, merre járnak. Ennek ellenére, állítása szerint, megfelelően etette és gondozta a gyerekeket. Azonban a rendőrök véleménye szerint a gyerekek súlyos alultápláltsága és rossz higiéniai állapota másról árulkodik.

    A rendőrök számára egyelőre nem tisztázott, hogyan volt képes két ilyen pici gyerek egy buszban élni, hosszú hónapokon keresztül. Ugyan a buszban volt áram és légkondicionáló, de két ilyen kisgyermek számára nem mindennapi kihívást jelent, hogy önmagukról gondoskodjanak.

    A nagynénit gondatlanság gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, a gyermekek pedig átmenetileg nevelőszülőkhöz kerültek.

     

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon