MENÜ
  • Irányítsuk lakásunkat gondolatainkkal!

    Japánban még mindig nem tudnak nyugton maradni a kutatók: agyhullámokkal irányítható berendezésekkel felszerelt lakással rukkoltak elő.

    Japán kutatók egy kísérleti lakást mutattak be, melynek az a különlegessége, hogy berendezéseit gondolatainkkal irányíthatjuk. Méghozzá egy fejen hordható szerkezet segítségével, amely a viselő agyműködését, többek között a vérkeringést és az elektromos impulzusokat figyeli. A szerkezet az agyműködés változásait drótnélküli hálózaton keresztül egy számítógépes programnak továbbítja, amely felismeri a különböző szándékokat, és továbbítja azokat a megfelelő elektronikus készüléknek.

    Egyelőre a rendszer 70-80 százalékos pontossággal tudja dekódolni a felhasználók szándékait, és egyelőre jelentős, hat és fél másodperces különbséget figyeltek meg a fejlesztők a gondolatok megfogalmazódása és azok számítógépes feldolgozása között.

    A japán belügy- és távközlési minisztérium által indított projektre 2,4 milliárd jent (közel 6,5 milliárd forintot) különítettek el 2015-ig. 2020-ra szeretnének teljesen működőképes rendszert fejlesszenek ki. A cél nemes: a különleges rendszer a segíthet a mozgássérültek és az idősek ideális otthonának megteremtésében.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon