MENÜ
  • Íme az új Diana

    Végre nyilvánosságra kerültek az első képek a Diana hercegnőről szóló új filmből, melyben a Szívek kiránylnőjét Naomi Watts játsza.

    Eddig csak sejthettük, hogy a művésznő tökéletes választás volt a szerepre, de most már képeken is látszik, hogy mind Diana királyi eleganciája, mind pedig királynői kedvessége tökéletesen passzol Watts-re.

    A Caught in Flight című film Diana utolsó napjait dolgozza fel és természetesen azt a tragédiát, melyet a 20-ik század egyik legfontosabb eseményeként tartanak számon. Az ausztrál színésznőre óriási teher nehezedik így: egy igazi ikont kell eljátszani úgy, hogy senki ne vegye a szívére.

    A film jövőre jelenik meg, és a tervek szerint nem csak a tragédia lesz a központi téma benne, hanem Diana kapcsolata is Dr. Hasnat Khannal és Dodi Fayeddel, akitől nem csak gyermeket várt a párizsi halálos autóbaleset bekövetkezésekor, de aki vele együtt halt meg a paprazzók miatti szerencsétlenségben.

    Az Oscarra is jelölt Watts elmondása szerint sose érezte azt, hogy bármilyen hasonlóság lenne közte és Diana között, de mikor a rendező, Oliver Hirschbiegel felajánlotta neki a szerepet, tudta, hogy elég rátermett lesz.

    “Diana a történelmünk része, egy nagyszerű asszony, tragikus, de lenyűgöző sorssal. A filmkészítők keresek meg engem a forgatókönnyvel, ami remek volt. Rendkívül ijesztő volt az egész és nemet szerettem volna mondani, de nem voltam rá képes.”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon