MENÜ
  • Íme az első idei Comet győztes

    A pop-rock együttes kapja 2014-ben a VIVA Comet „Magyar Könnyűzenéért” díjat

    Kilencedik alkalommal adja át hazánk vezető zenecsatornája, a VIVA a „Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan énekesek és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább 10 éve pályán vannak és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ez idő alatt a könnyűzenében. 2014-ben a legendás Hooligans kapja a VIVA Comet első díját, akik ezzel illusztris társasághoz csatlakoznak: az elmúlt években a gála egyik legjelentősebb gömbjét többek között olyan zenészek hódították el, mint a Tankcsapda, az Anima Sound System, vagy éppen Ákos.

    A nők megőrülnek értük, a fiúk pedig a huligánokat utánozzák, hogy Kiss Endiék helyett vihessék haza a csajokat – a Hooligans az a pop rock zenekar, amelytől minden anya félti a tini lányait. A négytagú együttes vidékről indult, de gyorsan meghódították az egész országot. Hogy mennyire? A zenekar 18 éves fennállása alatt több mint 1000 koncertet adott, értékesített lemezeik száma átlépte a 100 ezres példányszámot, rajongói bázisuk pedig közel 200 ezer embert számlál.

    hooligans_comet

    A zenekar olyan országosan ismert sikerdalokat készített eddig, mint a „Királylány” „a „Játszom” „Félember”, vagy a „Szabadon”. A formáció albumai közül eddig nyolc lett aranylemez és egy platinalemez, 14 rádiós slágerükkel pedig megkerülhetetlen tényezőkké váltak a magyar popkultúrában. Csipáék eddig több mint 30 videoklipet készítettek, amelyek a VIVA TV-ben is rendszeresen szerepeltek.

    hooligans_comet2

    2014-ben kiemelkedő teljesítményéért a Hooligans kapja az idei első VIVA Comet-gömböt, a „Magyar Könnyűzenéért” díjat. A nyolc aranylemezes és egy platinalemezes együttes ezzel 2004 és 2007 után harmadszor kap Comet-díjat.

    Ez a díj koronázza meg mindazt, amiről álmodtunk már gyerekként a próbateremben. A Hooligans 18 éve tevékenykedik, de már 35 éve van hangszer a kezünkben és reméljük, hogy 18 év múlva is folyamatosan koncertezve, dalokat szerezve, albumokat megjelentetve tudunk újra köszönetet mondani a közönségnek és a szakmának.” – mondta a Hooligans frontembere, Csipa.

    A 14. VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében, ahol természetesen a Hooligans is fellép. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is. Jegyek április 30-ig kedvezményesen, 3500 forintért válthatók. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon