MENÜ
  • Illetlen nyomott hagyott a marsjáró

    Az évek alatt még egyszer sem sikerült úgy kanyarogni a kocsikkal, hogy 18+-os minta jöjjön ki belőle

    A NASA marsjáró járművei folyamatosan dolgoznak azon, hogy vizsgálják a vörös bolygót és ezáltal új ismereteket gyűjtsenek szomszédunkról, csillagrendszerünk és a világegyetem keletkezéséről. E munka során kerekeikkel nyomot is hagynak a Mars porában. Most például egy egész meglepőt sikerült összehozni.

    A kilenc évvel ezelőtt 800 millió dollárból megálmodott két marsjáró Rover, a Spirit és az Opportunity ilyen emlékezetes keréknyomokat még valószínűleg nem hagytak. Ha vizet nem is fognak találni, azért már valami emléket mindenképpen alkottak magukról!

    A felvételbe még a NASA munkatársai is belepirultak, nem pénisz alakú formákhoz szoktak ugyanis komoly munkájuk során.  De talán ennyi hiba belefér 10 kilométernyi megtett út alatt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon