MENÜ
  • Így teljesítették a Dal döntősei a fogadalmakat

    Mindenki túl van a bevállaláson

    Boggie

    Boggie fogadalma az volt, hogy ha bejut a döntőbe, szervez egy flashmobot a Wars for Nothing című számának. Boggie továbbjutott, és rá egy hétre meg is valósította fogadalmát a Bazilika előtti téren. A közös éneklésen, amire a nap is kisütött, ott volt Boggie szinte összes barátja és rajongója. A dal szövegét természetesen mindenki kívülről tudta, így hamar egy remek hangulatú összejövetel kerekedett az akcióból.

    Wolf Kati

    Wolf Kati legszívesebben semmit nem fogadott volna meg, de végül megadta magát: „Ha muszáj fogadalmat tennem… megfogadom, ha bekerülök, akkor csinálok valami olyat, amit már nagyon-nagyon régen csináltam. Elénekelem nektek a Vukot”. Kati gyerekkora óta nem volt hajlandó elénekelni a népszerű mese főcímdalát, hiába kérték tőle már sok koncertjén. “Ezt akkor elénekelte egy helyes, hétéves kislány, ne akarják ezt egy felnőtt néni hangján hallani” — mondta nevetve Kati. A Dal online kedvéért most mégis kivételt tett, és egy játszótér közepén énekelte el a kedves gyerekdalt, a gyerekek legnagyobb örömére.

    Mujahid Zoli

    Ha bejutok a döntőbe, akkor a Beside You című dalt szeretném nektek furulyán eljátszani. Még sosem csináltam ilyethangzott el Mujahid Zoli fogadalma, aki lakásán fogadta A Dal online stábját, hogy megmutassa, bevállalja, amit megígért. Ahogy a középdöntő eredménye megvolt, Zoli elkezdte szervezni a fogadalom teljesítését. Dalának szövegírójától, Johnny K. Palmertől kért segítséget a furulya beszerzésében, aki apukájának győri zeneiskolájától kapott is egy hangszert a különleges előadáshoz.

    Spoon

    Ha bejutunk a döntőbe, akkor Cici lován, Faust-on fogjuk elénekelni a dalt… Megpróbáljuk… ” — vállalta a Spoon, vagyis csak megpróbálták, mert nem minden úgy ment, ahogy tervezték. A Dal csapata a Szentendrei-szigeten gyűlt össze, hogy teljesítse fogadalmát. Igaz, nem Faust, hanem Dollár lett az a szerencsés, akinek a hátára mind a négyen felültek. A változásról azonban valószínűleg nem értesítették a lovat, váratlanul érte, hogy be kell ugrania Faust helyett, így másodpercekkel a dal elkezdése után ledobta magáról a fiúkat. Hogy a sérülések mennyire befolyásolják a srácok döntős produkcióját, nem tudjuk, de a történtek miatt a tanyán a tervezettnél több hangszerrel adták elő végül dalukat.

    Szabó Ádám

    A Lovagi tornára összegyűlt nézőknek nagy meglepetésben volt része, amikor Ádám lóra pattant és elénekelte Give me your love című versenydalát, miközben harmonikán kísérte magát. A sikeres produkció után rendhagyó módon egy pofonnal avatták lovaggá Ádámot. Az emlékezetes akcióról így mesélt az előadó: „Legelőször 5-6 éves koromban ültem lovon, fura volt ennyi kihagyás után ismét lóhátra pattanni. Nagyon kellett koncentrálnom, ugyanis tartanom kellett a 15 kilós hangszert, egyensúlyoznom és persze énekelni. Óriási élmény volt, de megkönnyebbültem, amikor leszálltam. Nem lett volna jó ennyi ember előtt leesni.

    Passed

    “Amennyiben bejutunk a döntőbe, úgy fogjuk előadni a Mesmerize-t”, hogy Levi fog hárfázni, Fanni dobolni, Dóri basszusgitározni, Dávid pedig énekelni. A Passed fogadalma tehát egy szerepcseréről szólt. Eredetileg a Petőfi Rádióban vettük volna fel a fogadalmukat, de technikai gondok adódtak.  Kiderült, nem lehet megoldani a problémát. Dóri viszont megmentette a csapat becsületét, és egy hirtelen ötlettől vezérelve A Dal stúdiójába mentek, és a színpadon adták elő a megcsavart produkciót. A stábtagok legnagyobb örömére.

    Ív

    Ív bebizonyította A DAL ONLINE csapatának, hogy igazán vagány, bevállalós lány! A fiatal énekesnő nem mást fogadott meg nekünk a középdöntő előtt, mint hogy elénekli Fire című dala refrénjét visszafele, amennyiben bejut a döntős mezőnybe. Mivel vágya teljesült, s dala ott van a legjobb nyolc között, ezért nem volt kérdés, hogy keményen behajtjuk rajta ígéretét. Szerencsére Ív véletlenül sem vette félvállról fogadalmát, komoly rákészülés eredményeként nemcsak szövegben, hanem dallamban is visszafele énekelte fel nekünk a dalrészletet. Bár aki nem kifejezetten vájtfülű, annak elég nehéz megállapítani, hogy mennyire sikerült hibátlanra a produkció, de nem bíztuk a véletlenre ennek  ellenőrzését: a videó arról is lerántja a leplet, hogy visszafele hallgatva valóban úgy cseng-e az erdemény, mint az eredeti dal.

    Gájer Bálint

    Gájer Bálint megfogadta, ha bejut A Dal döntőjébe, az SOS Gyermekfalu lakóival együtt fogja elénekelni dalát. A „swing hercegeként” is emlegetett énekes 2013 óta jószolgálati nagykövete az alapítványnak, amely azért jött létre, hogy otthont és szeretetet nyújtson a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Bálint, amikor csak teheti, főként ünnepek alkalmával igyekszik meglátogatni a kecskeméti intézmény kis lakóit és egy kis zenével, játékkal, közös énekléssel megörvendeztetni őket. Így nem volt kérdés számára, hogy ha már fogadalmakról van szó, ő a gyerekeket fogja meglátogatni, s együtt énekelni velük a That’s How It Goes című versenydalát.

    Forrás: adal2015.hu

    Ajánló

    A Volt több, mint zenei fesztivál

    Ide költözik a VOLT Fesztivál 2019-ben

    Ilyen volt a 2019-es Life Ball