MENÜ
  • Húsdarálóba szorult egy dolgozó karja

    Még a tűzoltók is alig bírták elviselni a látványt: az Illinois állam beli szuperkmarketben könyékig bedarálta a húsdaráló az egyik hentespultnál dolgozó férfi karját!

    Súlyos baleset érte a szupermarketben dolgozó hentest, a vásárlók pedig hanyatt-homlok menekültek. A középkorú férfi karja félig beszorult egy húsdarálóba. A kollégák rögtön riasztották a tűzoltókat, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

    Mike Schofield parancsnok az ABC Newsnak elmondta: 35 éves szolgálata alatt még sosem találkozott ilyen szörnyűséggel, amit a horrorfilmekben látott jelenetekhez hasonlított.

    A férfi olyan mélyen be volt szorulva a gépbe, hogy karja leszakítása nélkül képtelenek lettek volna kiszabadítani, így a gép nagy részét is magukkal vitték a mentősök. A hentes sokkot kapott, ami segítette a mentést, hiszen végig önkívületben, de nyugodtan tűrte a fájdalmat. A kórházban végül sikerült kiszabadítani a karjának egy részét.

    A férfi életét annak köszönheti, hogy a daráló úgy becsavarta a karját, hogy elszorította az ereit, így alig vesztett vért.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon