MENÜ
  • Hihetetlen: karok nélkül is ámulatba ejti a közönséget Barbie

    Barbie Thomas még egészen kicsi korában vesztette el mindkét karját egy szerencsétlen baleset következtében. Azóta kétgyermekes anyaként amatőr versenyeket nyer testépítésben.

    Testépítésben és fitneszsportban verseng az az amerikai hölgy, aki két és fél éves korában szenvedett szörnyű balesetet. Akkor, a családi házuk előtt játszva jó ötletnek tűnt, hogy felmásszon a transzformátorházra, azonban hozzányúlt a magasfeszültségű árammal teli vezetékhez. Két karja szinte faszénné égett, sérült testrészeit amputálni kellett.

    barbie

    Még karok nélkül is lélegzetelállító gyakorlatokat produkál

    A kis Barbie-t ezután arra nevelték a szülei, mi az, amit megtehet, s a képtelenség fogalmát száműzték a gondolataiból.

    Isten tartott életben” – mondta a most 37 éves Thomas, akinek két tinédzser fia, egy 13 és 17 esztendős kamasz is drukkol a versenyeken. A lehetőségei szerint erősítő, mozgó, életvidám nő tíz éve gondolt először arra, hogy fitneszviadalon indul.

    Mivel karok nélkül is pompásan egyensúlyoz, még a testépítéssel is foglalatoskodik. Mondani sem kell, nagyszerűen úszik, ám azt nem árulta el, azt karok nélkül miként teszi.

    Egyébként nem Barbie az első, aki testi korlátai ellenére nagyot alkotott a sportban, ugyanis írtunk már a mindössze 130 cm magas testépítőről is. Arra is akadt már példa, hogy valaki szomorúságból kifolyólag szánta rá magát, hogy bombanővé váljon, és sikerült is neki. Ha pedig téged is érdekel, hogyan kell helyesen sportolni, mindenképpen tekintsd meg Edei Zsolttal készült interjúnkat.

    (Forrás/kép: Daily Mail)

    Ajánló

    Újabb 50 nevet jelentett be a STRAND

    Íme a Nickelodeon’s Kids’ Choice Awards 2020 jelöltjei

    Sziget: itt az első nyolcvan fellépő