MENÜ
  • Házakra zuhant a repülő

    Lángtengerrel és robbanásokkal kísért tragé­dia történt péntek délután Virginia Beach-en.

    “Hangtalanul közelített a gép a házak felé, azt hittem, ez valami gyakorlat” – emlékezett egy szemtanú. “Filmekben sem láttam ehhez hasonlót” – tette hozzá egy másik, aki ugyancsak végignézte a szörnyű balesetet.

    “A Mayfair Mews lakópark két társasháza összedőlt, öt megrongálódott, de holttestet nem találtunk, ami csodával határos” – nyilatkozta Tim Riley a tűzoltóságtól, a két pilótán kívül pedig csak öt könnyebben sérült személyt kellett kórházba szállítani. “Már nem volt lehetőségük a lakónegyed légterének elhagyására, ezért katapultáltak” – magyarázta Stephen Ganyard az Oceana támaszpontról.

    Onnan szálltak fel, és a hangtalanságra is fény derült. Felszállás közben folyt az üzemanyag, ezért az F/A-18 Hornet  tanuló- és oktatópilótája azt tette, amit az előírás diktált: mindketten katapultáltak. “Kérem, bocsássanak meg” – rebegte a kezdő, de vétlen pilóta véres fejjel, amikor a lakók kihúzták a lángok közül. Valóban helyesen járt el. Elkerült egy iskolát, és ha át tudott volna repülni a blokkon, az óceánba esett volna a gépmadár.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon